Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sakk Grand Prix – Pénteken rajtol a sorozat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • SPORT • 2022. február 03. 15:30
Sakk Grand Prix – Pénteken rajtol a sorozat
Rapport Richárd is indul

Pénteken kezdődik Berlinben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Grand Prix-sorozata, amelynek Rapport Richárd, a jelenlegi legjobb magyar játékos is résztvevője. A tét a világbajnokjelöltek tornája, amelyen a GP két legjobbja indulhat.

Rapport Richárd

Fotó: facebook.com/RapportRichardsakk

A FIDE híre szerint a 450 ezer euró összdíjazású nagydíjért összesen 24 nagymester ül asztalhoz a három állomáson, az egyes rendezvényeken – melyeken „vetésforgóban” egyformán 16-16 sakkozó szerepel – 150 ezer eurót osztanak fel a játékosok között. A nyitóviadalnak a német főváros péntektől február 17-ig ad otthont, majd Belgrád következik február 28. és március 14. között, a záróversenynek pedig március 21-től április 4-ig újfent Berlin lesz a házigazdája.

Minden 16 fős torna egy csoportkörből, majd egy kieséses elődöntőből és döntőből áll. A négy, egyenként négytagú csoportokban a résztvevők körmérkőzéseken mérik össze tudásukat, és csak a kvartettek győztesei jutnak tovább. Mind az elődöntők, mind a finálé két rendes játékidejű partiból áll, döntetlen esetén tie-break, vagyis rövidített idejű mérkőzések döntenek. A játékosok Grand Prix-pontokat kapnak az egyes versenyeken elért helyezésük alapján. A tornagyőzelemért – a 24 ezer euró mellett – 17 pont jár, a második helyért 10, az elődöntősök pedig hét pontot szereznek.

Rapport Richárd jó formában várhatja a rajtot, a vasárnap zárult Wijk aan Zee-i szupertornán remekelt, csak a világbajnok norvég Magnus Carlsen gyűjtött több pontot nála. A 25 éves magyar sakkozó az első két állomáson indul, a berlini nyitókörben az ő négyesében két orosz, Vlagyimir Fedoszejev és Grigorij Oparin, továbbá a lengyel Radoslaw Wojtaszek kapott helyet. Élő-pontszáma (2763) alapján a magyar nemzetközi nagymester a kvartett legerősebb játékosa, a tornán a negyedik kiemelt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)