Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Még idén elindulhat Gyulán a termálpalota építése

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. január 08. 13:00
Még idén elindulhat Gyulán a termálpalota építése
A komplexumban termálvizes medencék, jakuzzi és sószoba várja majd a vendégeket

Kun Miklós 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az idénre tervezett felújítások miatt eseménydúsnak ígérkezik a Gyulai Várfürdő 2022-es éve. Kun Miklós ügyvezető lapunknak elmondta: nem mentes a kihívásoktól az idei esztendő, ám ennek ellenére eredményes évre számítanak. 

Az ügyvezető kiemelte: a gyulai fürdő hosszú távú stratégiai célja, hogy megőrizze pozícióját, és az ország egyik legnépszerűbb fürdője maradjon úgy, hogy mind a környező országokban, mind a többi fürdővárosban jelentős fejlesztések zajlanak. 

– A 2022-es évünk egyfelől a fejlesztésekről, másfelől a működés, illetve a gazdálkodás stabilizálásáról fog szólni. A Covid-időszak alatt a Gyulai Várfürdő felélte a megtakarításait, így saját erőből csak nagyon korlátozottan valósulhatnak meg fejlesztések 2022-ben – mondta Kun Miklós

Kifejtette, a nyári időszakra elkészül a gyerekparadicsom átfogó rekonstrukciója. Az új létesítmény élményinstallációi szinte egyedülállóak, és az elkövetkezendő 10–15 évre ki tudják szolgálni az idegenforgalom növekvő igényeit – hangsúlyozta.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Emellett zajlik az előkészítése a Gyulai Várfürdő eddigi legnagyobb volumenű beruházásának. A lovarda és a kupolás wellness közötti épületegyüttes bontását követően egy termálkomplexum épül, amely egyfelől a fürdő kapacitásait, másfelől szolgáltatási minőségét emeli jelentősen – részletezte az ügyvezető. 

Kun Miklós kiemelte: idén nem egyszerű a működtetés biztosítása, hiszen az extrém módon megemelkedő energiaárak, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint az áremelési moratórium együttesen nagyon nehéz feladat elé állítja a fürdőt.

– Nagyon bízom benne, hogy a jelenlegi, pandémia miatti jelentős vendégforgalom-csökkenés nyárra megáll, és júniustól a korábbi években megszokott forgalommal működik majd a fürdő. Ha tudjuk tartani az ütemtervet, a termálpalota kivitelezési munkálatai 2022 őszén indulnak, a komplexumot 2024-ben vehetik birtokba a vendégek – részletezte Kun Miklós, aki azt is elárulta: az épülő komplexumban termálvizes medencék, jakuzzi és sószoba várja majd a gyulai fürdő vendégeit.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)