Haász János
állóhajók
állóhajók
mintha e lángoktól ölelt lennének
körülöttük minden mozog
de ők egy moccanást se –
száz éve ugyanazok
benépesítik a rakpart ott
élő virulens fajai
mindennapjaidat
párolog a mólón az őshonos
gyűlölet
vesztegzár védi a kifakult
színeket
hová és minek is mennének –
gyávaság és tapasztalat
süllyeszt hajópadlókat betonba
helyben jár a fülledt indulat
közben körbefolynak
nagy bölcs és zavaros
változások
a történelemből kifolyólag kifolyó
folyamok sora
de mi akkor se
mi sehová
mi innen soha
mi vagyunk az állandóság
a felhígított felszín
a túlárazott mély
az nem hallgat
ez nem szólal –
mindig ez lesz
egyet se félj
