Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - György Ildikó (erőemelő)

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2021. december 31. 17:00
György Ildikó (erőemelő)
Hogy telt az idei év, mit vár 2022-től?

györgy ildikó

Az idei év a körülményekhez képest jól sikerült. A vírus miatt féltünk tőle, de végül minden jól alakult. Idén négy versenyt rendeztek meg. A nyárindító kupán fekvenyomásban és felhúzásban is első lettem, utóbbiban az összes női versenyző közül én húztam a legnagyobb súlyt 172,5 kilogrammot, ezzel a felhúzás abszolút bajnoka is lettem. A balatoni Muscle Beachen fekvenyomásban 105 kilogrammal első lettem, felhúzásban 175 kilogrammal szintén a dobogó legfelső fokára állhattam fel. A GPC szövetség által rendezett Magyar Kupán erőemelésben is indulhattam, amely számomra az igazi szerelem. A viadalon 437,5 kilogrammos összsúlyt teljesítettem, így első lettem. Abszolút kategóriában ez az eredmény a második helyre volt elég. Minden fogásom magyar rekord lett, ahogy az összsúlyeredményem is csúcsot jelentett. A verseny emellett azért is felejthetetlen számomra, mert az elit versenyzők kategóriájába léphettem. Az év utolsó nagy versenye a WUAP világszövetség világbajnoksága volt. Jól indult a verseny, de aztán nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, talán elfáradtam az év végére. A kitartás azonban meghozta az eredményt: 435 kilogrammos összsúllyal világbajnok lettem. Az i-re a pontot azt tette fel, hogy az elért súlynak köszönhetően Európa- és világcsúcstartó lettem.

Szeretem a felkészülést és a vele járó dolgokat, a súlyok az én szerelmeim. Nagyon nehéz ellenállni a versenyzésnek, úgyhogy, ha a vírus nem szól közbe, és nem lesznek korlátozások, jövőre is elindulok a nagy versenyeken.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)