Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ételosztást tartottak Belső-Törökzugban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. december 18. 14:00
Ételosztást tartottak Belső-Törökzugban
Az akció civil kezdeményezésre valósult meg

vigné fábián diána

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Ételosztást tartottak december 18-án Belső-Törökzugban. Az akció civil kezdeményezésre valósult meg

Vigné Fábián Diána önkormányzati képviselő, az esemény egyik szervezője elmondta: a koronavírus-járvány miatt mindenki bezárkózott, a barátaival pedig sokat gondolkozott azon, hogy hogyan tudnának segíteni, kedveskedni az embereknek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kiemelte: azt is fontosnak tartották, hogy a rászorulókon is segítsenek, így első körben a hajléktalanszállóra vittek ki negyven adag halászlevelet, majd a Belső-Törökzugban, a játszótér mellett állították fel a standjukat, ahol háromszáz adag ételt osztottak ki.

A helyszínen az étel mellett forralt borral és meleg teával várták az embereket.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)