Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közétkeztetési konyhát alakítanak ki a volt relégyár épületében Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2021. december 16. 13:30
Közétkeztetési konyhát alakítanak ki a volt relégyár épületében Gyulán
Az önkormányzat jelentős önerő biztosításával indítja el a beruházást

Több mint félmilliárd forintból alakítanak ki a volt relégyár épületében közétkeztetési konyhát Gyulán – határozott a város képviselő-testülete csütörtökön. Az önkormányzat jelentős önerő biztosításával indítja el a beruházást, és várja a kormány döntését a többlettámogatási kérelemről.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen ismertette, az önkormányzat 2018 nyarán nyert el erre a célra 468 millió forintot az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből. Ám az 1979-ben épült, évtizedek óta üresen álló gyárépület rossz állapota, a hatósági elvárások, valamint a pályázat beadása és elnyerése között eltelt időben tapasztalható áremelkedés miatt az eredeti tervek megvalósításához csaknem ugyanekkora összeget kellett volna még önerőként biztosítani, amelyre a városnak nem volt forrása.

Átdolgozták, szűkítették a terveket, lefolytatták a feltételes közbeszerzést. A nyílt eljárásra ketten adtak be pályázatot, a nyertes a gyulai Futizo Kft. lett.

Az ajánlat szerint a beruházás építési költsége nettó 625 millió forint, ami csaknem 269 millióval több, mint amennyit a támogatás enged. Drágábban végeznék el a műszaki ellenőrzési feladatokat is az elszámolhatónál.

Az önkormányzat bejelentette a kormánynak többlettámogatási igényét, arra azonban egyelőre nem érkezett válasz. A polgármester az ülésen azt mondta, hogy több miniszter a támogatásáról biztosította. Tartva azonban attól, hogy kicsúsznak a 2022 végéig rendelkezésre álló kivitelezési időből, ami a már elnyert összeg elvesztését jelentené, a 271 millió forintos önerő biztosításával elindítják a beruházást. A jelen lévő 12 képviselő egyhangúlag megszavazta az előterjesztést.

A határozati javaslatban olvasható, hogy a hiányzó forrást a 2019-es kötvénykibocsátás során keletkezett keretből biztosítják, amelyből 419 millió forint szabadon felhasználható; 150 millió a likviditási tartalék és 200 millió a Gyulai Várfürdő hitelét biztosító óvadékként van lekötve.

A beruházás eredményeként a volt relégyár épületének földszintjén lesz a négyezer adagos főzőkonyha, valamint az előírások szerinti kiszolgáló helyiségek: raktárak, nyolc hűtő- és két fagyasztókamra. A különböző nyersanyagok feldolgozása elkülönített helyiségekben történik majd, az áru a nyersanyagátvevő helyiségből folyósórendszeren keresztül elkülönített raktárba kerül. A központi főzőkonyhához edénytároló és mosogató helyiségek csatlakoznak. Az emeleten irodahelyiségek, gépészeti helyek, a dolgozók számára öltözők, mosdók, zuhanyzók; valamint egy önkormányzati raktár és irattár lesz.

A beruházás része az épület hőszigetelése, a nyílászárócsere, a fűtésrendszer felújítása, a burkolatok cseréje és a telken öt parkoló kialakítása az előírások szerint.

Az új közétkeztetési konyha elkészültével oda költözne át a Gyulakonyha Nkft., annak jelenlegi épületét lebontanák, az egyik helyi általános iskola területe bővülne ezáltal sportudvarral és parkolókkal.

Ambrus György, a Gyulakonyha ügyvezetője az ülésen azt mondta, nagyon várják már a költözést, mert a jelenlegi épületük állapota leromlott.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)