Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Székelyhídi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Papp László • PUBLICISZTIKA • 2021. december 19. 18:00
Székelyhídi
A csúcson

papp lászló

Fotó: Gyulai Hírlap

A háború után egy tehetős svéd család elhatározta, hogy megépíti a világ legjobb fényképezőgépét. Az azóta legendává vált üzemben a mai napig gyártják a Hasselblad fényképezőgépet. A hidegháború idején az amerikaiak elhatározták, hogy embert küldenek a Holdra. A világ minden tájáról összeverbuválták a legjobb szakembereket, és megcsinálták az Apollo- programot.

Ezekhez a nagy teljesítményekhez sok pénz kellett. De nem mindig a nagy pénz jelenti a csúcsra jutás egyetlen lehetőségét. Van, amikor szinte szó szerint, fillérekből is a csúcsra lehet jutni. Tehetséggel és szorgalommal.

Gyulán sok tehetséges ember él. Úgy érzem, egy közülük valóban feljutott a csúcsra: Székelyhídi Attila. Halála után láttuk csak meg valójában, hogy mekkora és milyen életművet hagyott maga után. Profi fotós lánya kétezer-négyszáznál több képet és vázlatot örökített meg, amely az interneten is elérhető. Sajnos Attilának nem adatott meg, hogy láthassa a Gyulai Nyári Művésztelep ötvenévnyi munkáját bemutató Gyulai Iskola című, igen reprezentatív albumot, amelyben számos alkotása természetesen helyet kapott. A telep alkotói közül egyedül ő élt Gyulán. Innen jutott arra a sokak által vágyott csúcsra. Sem életében, sem halálában nem kapta meg azt a megbecsülést, sikert, amelyet megérdemelt volna.

Csakhogy aki egyszer már a csúcsra jutott, annak édes mindegy, hogy ki mit gondol róla, hogyan értékeli. Így emlékezünk Rád, Attila, aki közöttünk élve értél fel oda. Megérdemled a csúcson levőknek kijáró elismerést és dicsőséget.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)