Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Összesen 210 fát ültettek el idén Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. december 10. 16:00
Összesen 210 fát ültettek el idén Gyulán
Cégek, illetve magánszemélyek is ajánlottak fel fákat

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Összesen 210 fát ültettek el idén Gyula belterületén – közölte Görgényi Ernő polgármester hivatalos Facebook-oldalán.

Kiemelte: a növények közül 191-et a képviselői alapból vásároltak, további 19-et cégek és magánszemélyek ajánlottak fel.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Juhász Gyula és családja jóvoltából két gyertyán és három kocsányos tölgy került a Csigakertbe, nyolc japán díszcseresznyét ültettek el a Deák téren Krizsán Endre felajánlása után, a törökzugi játszótér pedig három gyertyánnal és három keskenylevelű kőrissel lett gazdagabb a Storm Corner Tech Kft. ügyvezetőjének, Kukár Leónak köszönhetően.

Hozzátette: a többi fát az önkormányzati képviselők javaslatai alapján a város különböző részein ültették el a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. munkatársai.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)