Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vádemelésre került sor a gyulai halálos baleset ügyében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • HÍREK • 2021. december 01. 12:31
Vádemelésre került sor a gyulai halálos baleset ügyében
A Gyulai Járási Ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott

Fotó: police.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 26 éves büntetlen előéletű eleki férfi ellen, aki márciusban a Gyulát elkerülő úton okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet.

A Békés Megyei Főügyészség közleményében felidézte, a férfi március 11-én Gyula lakott területén kívül, a 4431-es számú úton Szabadkígyós felé haladt személyautójával. A 4431-es út és a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszának kereszteződésében az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítására megállt, majd a védett útra való felhaladás előtt is. Ennek ellenére a kereszteződésbe behaladásakor nem biztosított továbbhaladási elsőbbséget a 44-es számú úton balra közlekedő kistehergépkocsinak, amellyel összeütközött.

A baleset következtében a tehergépkocsi utasa, egy 67 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy március 20-án a kórházban életét vesztette. Halálának beálltát nagymértékben elősegítették fennálló idült betegségei, a balesetben elszenvedett sérülések és a sértett halála között közvetett ok-okozati összefüggés van – írták a közleményben. Hozzátették, a tehergépkocsit vezető nő és a terhelt is nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A járási ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfit próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől, és kötelezze a nyomozás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Gyulai Járásbíróság előtt folytatódik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)