mánya tibor
Néhány napja csak, hogy Mánya Tibor befejezte földi pályafutását, és megtért teremtőjéhez. Az emlékek pedig csak gyűlnek, gyülekeznek. Ezekből az emlékekből szeretnék megosztani néhányat, a teljesség igénye nélkül. Mert Tibor bácsi életútja példaértékű.
Kézdivásárhelyről származott, s kötődése a szülőföldhöz mindvégig meghatározó volt. Számára a nemzet fogalma a határok által szétszabdalt területeken élő, a világ minden tájára szétszóródott összmagyarságot jelentette. Ady utcai kertjében nemzeti színű és székely zászlót lengetett a szél, s bizony olykor-olykor a fekete gyászlobogó is mellé került. Így volt ez 2004. december 5 szomorú emlékű napján is.
Volt, aki úgy tartotta, Tibor bácsi „magyarkodik”. De aki így vélekedett róla, annak fogalma sem volt arról, mi lakott az ő szívében. Az, hogy érzéseinek eme külső megnyilvánulásaitól nem tartózkodott, csak azt bizonyította, hogy mindig vállalta önmagát, hitét, érzéseit. Még azokban az időkben is, amikor ez akár hátrányt is jelenthetett. Elkötelezett ember volt. Hitében, identitásában, világnézetében szilárd. Jobboldali, keresztény elkötelezettsége nemcsak szavakban nyilvánult meg. Sokan talán nem is tudják Gyulán, mit tett ő boldog Apor Vilmos emlékének ápolásáért, az Apor-szobor felállításáért. És bár ezért igazán méltó elismerést nem kapott, évtizedeken át hordta rendületlenül a virágokat az Apor-szobor lábai elé. Télen, nyáron, idősen és betegen is. Szerető felesége mindenben támogatta, összetartó család állt mellette. Ereje belőlük táplálkozott élete nehezebb időszakai, megpróbáltatásai közepette.
Tibor bácsi cserkész volt, s egész életében ahol csak tudott, segített, minden jó ügyet felkarolt. Választások előtt kéretlenül is vállalta, hogy eljár támogató aláírásokat gyűjteni. Megfáradtan, idős korban is magára vállalta ezt a korántsem mindig hálás feladatot. Mindezt azért, hogy a nemzet megmaradását, határon átívelő egységét megbontó erők ne nyerjenek többé teret.
Hitéletének legszebb pillanatai azok voltak, amikor elzarándokolhatott a csíksomlyói búcsúba. Úgy érezte ilyenkor, hogy többszörösen is hazatalál. Szülőföldjére, a csíksomlyói Szűzanyához, a több százezres, együtt fohászkodó hívő közé. Azok közé a magyarok közé, akik más országokból, sőt más földrészekről érkezve együtt imádkoznak a magyarság megmaradásáért.
Tibor bácsi korábban Kevermesen élt családjával, állatorvosként tevékenykedett, élvezte az emberek szeretetét és bizalmát, amelyet hivatása magas szintű végzésével, az emberekhez való őszinte odafordulásával érdemelt ki. Gyulára költözvén igazi gyulai polgár lett, a szó legnemesebb értelmében. Az Ady utcához tartozott, mindenkihez volt egy-két kedves szava, előítéletek nélkül fordult szomszédjaihoz, új ismerőseihez. Segítőkészsége, humora révén könnyen teremtett kapcsolatot, s rövidesen a város közkedvelt, ismert, és szeretett egyéniségévé vált. Sokakat megtisztelő barátságába fogadott.
Kedves mosolyának, elegáns alakjának emlékével kell most beérnünk.
Nyugodj békében Tibor bácsi! Találd meg méltó helyedet az égi hazában.
