Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A csapvíz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőPUBLICISZTIKA • 2021. november 28. 18:00
A csapvíz
Vízivási szokásaink

súr enikő

Fotó: Gyulai Hírlap

Palackozott ásványvíz helyett fogyasszak csapvizet – biztatnak egy Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódó felhívásban. Igazuk van, bele se gondol az ember, hogy a műanyagba csomagolt víz miatt mekkora mennyiségű szeméttel terheljük a környezetünket.

Egy tavalyi felmérés szerint a magyarok évente 130 liter palackozott ásványvizet vásárolnak fejenként, vagyis évente több mint egymilliárd PET-palack kerül a kukába, és ennek a hulladékmennyiségnek mindössze 30 százalékát hasznosítják újra. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy egy liter palackozott víz előállításához átlagosan három liter vizet használnak fel, ami tovább terheli a környezetet. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szállítás miatt kibocsátott szén-dioxid sem éppen környezetkímélő, akkor beláthatjuk, hogy ártalmatlannak tűnő vízivási szokásaink nagyon is ártalmasak.

Ha valaki nagy ívben tojik a környezetre, legalább azt érdemes mérlegelnie, hogy egy 2018-ban végzett vizsgálat szerint a csapvíz mikroműanyag-szennyezettsége lényegesen kisebb, mint a bevizsgált palackozott ásványvizeké. Magyarán sokkal több műanyag részecskét iszunk meg, ha a palackozott vizet választjuk.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a csapvíz átlagára jóval olcsóbb, mint a PET-palackos ásványvízé, ha másért nem, legalább pénztárcánk megkímélése érdekében gondoljuk át, hogy visszatérünk-e a jól bevált módszerhez: nyissuk meg a csapot, tegyük alá a poharat, és már ihatunk is.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)