Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 358 mintát küldtek idén az év kiváló magyar méze versenyre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. november 20. 16:00
358 mintát küldtek idén az év kiváló magyar méze versenyre
November 19-én tartották az érzékszervi zsűrizést

358 minta érkezett idén az év kiváló magyar méze versenyre – tájékoztatta lapunkat Árgyelán János, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Békés megyei szaktanácsadója.

Árgyelán János elmondta: a tavalyi évhez hasonlóan idén sem tartják meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Feszivált a koronavírus-járvány miatt, de a mézek versenyét nem befolyásolja a pandémia.

Hozzátette: közel százzal több mézet küldtek idén a megmérettetésre, ezt főként annak tudják be, hogy a közösségi médiában hirdettek tavaly eredményt, illetve az idei versenyt is ott népszerűsítették.

Kiemelte: november 19-én tartották az érzékszervi zsűrizést, amely során megvizsgálták a minták ízét, illatát, színét, tisztaságát, víztartalmát, valamint csomagolását is. December 4-én rendezik meg a zsűrizés második fordulóját, amely során laboratóriumi vizsgálatot végeznek, majd december 11-én hirdetik ki a végeredményt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)