Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dékány Feri bácsi történetei a kolbászkészítésről és Gyuláról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. november 17. 15:00
Dékány Feri bácsi történetei a kolbászkészítésről és Gyuláról
„Megújulni, újat tanulni, mindig fontos volt számomra”

Dékány Ferenc 86 évesen is saját gyulai cégét, a Deka Uniont vezeti fiával, Dékány Attilával közösen. Feri bácsi, ahogyan szakmán belül is szólítják, több mint harminc évig dolgozott a Gyulai Húskombinátnál, ahonnan termelési és értékesítési igazgatóként ment nyugdíjba. Innovációkat kereső személyiségéből, örök felfedező kedvéből és pozíciójából adódóan is ő hozta haza és vezette be a nyolcvanas évek legkedveltebb húsipari termékeit a magyar piacra.

Dékány Feri bácsi a nyolcvanas években a Gyulai Húskombinát termelési és kereskedelmi igazgatójaként nem csak a gyártásért és eladásért felelt. Hozzá tartozott az új technikák és termékek felkutatása és azok magyarországi bevezetése is. Miközben innovációkat és piacot keresett a gyulai kolbász és hústermékek számára, bejárta a világ számos országát.

„Az egyik legemlékezetesebb utam Weinheimbe vezetett. 1982-ben a ma is létező Naturin bélgyárban vettem részt egy tanulmányúton és oktatáson. A gyár partnerszerzési politikája volt, hogy nemcsak bemutatta a termékeit, hanem a belek felhasználásához recepteket is tanított a potenciális vevőknek. A 80-as, 90-es évek legkedveltebb termékének receptjét és gyártási technológiáját hoztam innen haza, az Aranymájasét” – meséli Feri bácsi, maga előtt lapozgatva akkori jegyzeteit, melyeket a német városban készített. – Négy-öt fajta májas létezett akkor a magyar piacon, de csakhamar ez vált országszerte a legkedveltebb májas termékké. Hosszabb eltarthatósága, kivételes ízvilága és az, hogy szobahőmérsékleten kenhető, hűtőben tárolva pedig szeletelhető májas volt, hamar nagyon kedveltté tette a terméket a magyarok körében. Úgy is fogalmazhatnék, hogy óriási sláger volt, évente 2000 tonnát értékesítettünk belőle. Ez alapozta meg a ma is ismert Gyulai Májast. A németországi partnertől azonban nemcsak az arany színű bélbe töltött májast, hanem a Kabanosz kolbász, a melegen füstölt szalámi, valamint a húskenyér – vagy más néven hússajt – receptjét és gyártási technológiáját is hazahoztam.”

A Magyarországra behozott újítások mellett a külföldi exportra szállított termékek is jelentős szerepet játszottak Feri bácsi munkásságában. „Oroszországba akkor évente 2800 tonna gyulai Turista szalámit szállítottunk Farmer-kolbász néven – emlékezett a többször is életműdíjjal kitüntetett hentesmester. – Szerették az oroszok ezt a terméket, mert paprikamentes volt, és nem volt csípős. Még egy külkereskedelmi cég által szervezett magyar kiállításon, a szibériai Tyumenben is bemutattuk a portékát. Ugyanez a Turista szalámi azonban nemcsak keleten, hanem Amerikában, New Yersey-ben is nagy sikert aratott. Még a hidegháború sem állt a gyulai termék útjába.”

Dékány Ferenc azóta is az innováció híve. Minden évben újdonságokkal lepi meg a piacot. Idén egy régről ismert, hagyományos termék receptjét és gyártását ültette át ipari körülmények közé. A Deka Union Fröcsi kolbásza kitűnően teljesített a teszteken, és most várja a szélesebb vevőközönség véleményét is. „A kolbászkészítés nem csupán hivatás vagy csak könnyen múló szerelem” – vallja Feri bácsi, nemcsak szóban, hanem minden egyes termékkel is, már több mint hatvan éve.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)