Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Reality a pincében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • KULTÚRA • 2021. november 08. 11:30
Reality a pincében
A Tünet Együttes lép fel a Gyulai Várszínház Kamaratermében

November  9-én egy különleges előadást láthatnak az érdeklődők a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

A Tünet Együttes már visszatérő vendég Gyulán, több előadásukkal is szerepeltek már a városban. Ezúttal A tünetegyüttes – reality a pincében című darabbal érkeznek, melynek műfaját a következőképpen határozzák meg: dokumentarista performansz, önreflektív dühkitörés. Az előadás a független előadóművészek története a rendszerváltástól kezdve kusza mindennapjainkig – benne a Tünet Együttes őszinte és személyes szilánkjaival. Gyárlátogatás a kulisszák mögé.

A független alkotók története mindenkié, aki mára elvesztette viszonyítási pontjait. A személyes pályaképek és a független színház helyzetének története mellett az előadás kitekint a magyarországi politikai helyzet és a kultúrafinanszírozás felé, hiszen a színháztörténet is csak ezzel együtt érthető meg igazán. Fent még dübörög a nagyszínpad, mintha minden rendben lenne; mi meg lent a pincében. Egy ország tünetegyüttese.

Kiabáljunk együtt a jövőbe!

„Nincsenek jó állapotban, ám az előadás annál inkább: pontos, erős és őszinte.” (Török Ákos: Őrületes tünetek, tanckritika.hu).

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)