Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megjelent Kiss Ottó legújabb gyerekkönyve

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2021. november 03. 10:00
Megjelent Kiss Ottó legújabb gyerekkönyve
A kötet főszereplője egy óvodáskorú kislány

Fotó: Gyulai Hírlap

Megjelent Kiss Ottó legújabb gyerekkönyve, az Annabé – Mesés történetek egy óvodás kislány életéből – tájékoztatta lapunkat a szerző.

Annabé éppen olyan, mint te. Vagy mint a szomszéd kislány. Vagy mint a barátod az óvodában. Hároméves. Szereti a plüssmajmokat, a biciklizést, a barátnőit, és persze Gábort, aki végre szóba áll vele. Annabének van apukája és anyukája, szép szobája, és a szobája falán egy csodálatos festmény, melyen keresztül egy víz alatti világba jut, ahol tátogva kell beszélni és úszva közlekedni. Annabé egyszer tizenhárom katicát mentett ki a szobájából, mind az ablaküvegen jöttek-mentek. Annabé néha egészen olyan, mint bármelyik másik gyerek. De olykor csodák esnek meg vele. Lehet, hogy veled is történtek már csodák?” – olvasható a fülszövegen.

Kiss Ottó elmondta: A bátyám öccse című kötetben fiúk a főszereplők, A piros tengeralattjáróban egy fiú és egy lány, a legújabb kötetében pedig egy óvodáskorú kislány. Hozzátette: a könyv egyik helyszíne, nem titkoltan, a Béke sugárúti óvoda, ahová az ő kislánya is járt néhány éve.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)