Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - MZP a kapitány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Mocsár-Pörjés JózsefPUBLICISZTIKA • 2021. október 24. 18:00
MZP a kapitány
Gyurcsány a csapat

mocsár-pörjés József

Fotó: Gyulai Hírlap

Leel-Őssy Gábor, az ellenzéki összefogás gyulai országgyűlési képviselőjelöltje az elsők között gratulált MZP-nek. Mint írta közösségi oldalán, „külön gratulálok megválasztott csapatkapitányunknak, Márki-Zay Péternek!”

Jól értem, Gyurcsányt lecserélték MZP-re? Ezentúl MZP diktál mindenben, de Gyurcsánynak is? Erre azért kíváncsi leszek…

Karácsony visszalépése után matematikailag nyilvánvalóvá vált, hogy ki lesz a befutó. Vélelmezem, hogy Gyurcsányt sem lepte meg a végeredmény, de szerintem ő nem ezt, s nem pontosan így akarta. MZP jelenleg nagyobb baj neki, mint a Fidesznek.

Békés megyében sem sikerült Dobrevnek a győzelem, pedig itt kizárólag a DK és a Jobbik futott jól az első fordulóban. Dobrev szavazatainak a számát is jelentősen növelni tudta a második fordulóban, de az sem volt elegendő.

A következmények választása lett az ellenzéki előválasztás. Letisztult a kép odaát. Minden bizonnyal néhány párttól is elköszön 2022-ben a parlament. Az előválasztás egyértelmű győztese pedig Gyurcsány.

Visszatérve Leel-Őssy posztjára, kíváncsian várom azt a pillanatot, amikor MZP helyi „erős” emberei elkezdenek ugyanúgy gondolkodni, ahogy ő: „itt az idő, holnaptól közösen készülünk a döntő mérkőzésre. Mindenki hagyja otthon klubjának mezét, hogy végre felölthessük egységes közös mezünket, és abban futhassunk ki a pályára” – üzente Leel-Őssy. Az lesz ám az igazán nagy meglepetés, ha ez így történik, de az ennél is nagyobb meglepetés az lenne, ha bekövetkezne az, amit MZP nyilatkozott a Telexnek: kétharmaddal fogjuk leváltani Orbánékat.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)