Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Textúrák

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2021. október 16. 08:30
Textúrák
Nyisztor János (NEStor) képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a kamarateremben

Vizuálisan meghökkentő kiállítás nyílt Nyisztor János (NEStor) képzőművész munkáiból a Gyulai Várszínház Kamaratermében Textúrák nélkül címmel.

nyisztor jános és elek tibor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megnyitó elején Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója örömét fejezte ki, hogy a máskor „pusztán” nyomdatechnikai munkákat – plakát- és szórólapkészítés, műsorfüzet – vállaló, a teátrummal évtizede együttműködő jóbarát ismét bemutatkozott képzőművészként. János 1980 óta készít táblaképeket és egyedi képgrafikákat, 1989 óta pedig számítógépes grafikákkal is foglalkozik. A feliratozott, frissen kiválasztott művek – így együtt – először kerültek kifüggesztésre.

Technikájuk rendkívül változatos. Legtöbbjük azonban 3D-ben modellezett textúrázatlan objektum, amely fotómontázsokkal társul. Így jönnek létre azok az egyedi „képszövetek”, amelyek Nyisztor János grafikus tematikus sorozatait adják. Egy részük Gyula városához kapcsolódik: ismert városrészekbe (Almásy-kastély; belvárosi sétáló, magánházak) kalauzol, terekbe helyezett alapszínekkel ellátott idomtalan (piros, zöld, sárga, kék), absztrakt alakokkal (göcsörtös faágak, bokrok) manipulál és térformáló elemekkel (varrógép, jégkockák) trükközik, amelyek végül egymásba csúsznak és szimultán stimulációt adnak a vizualitásnak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

2013-ban már volt ugyanitt egy 18 elemből álló grafika-sorozat válogatás, ahol az alkotó számára a kiindulás alapját egy épület biztosította, egy funkcióját vesztett békéscsabai patika homlokzata. Ennek a közismert ingatlannak a felhasználásával alakította ki a belső tereket is, meg a berendezést. A cél akkor is egyértelmű volt: egy tehetséges grafikus elszakadása a mindennapi, fárasztó, mechanikus munkától. Mindez a világ romantizálásában ölhet testet, mert „A világot romantizálni kell. Így találjuk meg ismét az eredeti értelmét. Ha a közönségesnek magasabb értelmet, a megszokottnak titokzatos külsőt, az ismertnek az ismeretlen méltóságát, a végesnek a végtelen látszatát kölcsönzöm, romantizálom azt.” (Novalis).

A megnyitó beszédben Nyisztor Miklós is arra hívja fel a figyelmet, hogy az édesapja az irrealitás humorával képes elgondolkodtatni, ugyanakkor van benne egyfajta infantilis vágy, hogy a valóságot kiforgatva sarkaiból mégiscsak egyfajta harmonikus világszemléletet közvetítsen. 

A kiállítást megnyitó beszédet Téglás Ferenc (hegedű), Nyisztor Miklós és Nyisztor-Gyarmati Bonaventúra Gábriel (ütőgardonok) gyimesi népzene-tételei foglalták keretbe. 

A képek december 6-áig tekinthetőek meg az előtérben berendezett vizuál-expón minden érdeklődő vizuál-kalandornak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)