Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fenyő erejének növelése

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2021. október 17. 07:00
A fenyő erejének növelése
Örökzöldjeink

Fotó: pixabay.com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! Az előző jelentkezésemben már jeleztem, hogy az örökzöldjeinket is komoly veszély fenyegeti. Az időjárás és a betegségek ellen a legjobb védekezés a növényeink erejének növelése.

A fenyőfélék is szeretik, ha alattuk marad a levélváltásból létrejött tűlevéltakaró. Ezeket többnyire akkor szedik fel a jót akaró kertészkedők, amikor elkezdik felnyesni a fenyők alsó ágait. Nos, ez öreg hiba! Legtöbb esetben az a probléma, hogy a fenyők túlnövik a nekik szánt területet. Ez „növényalkalmazási” hiba. A fenyőfélék takarják az alattuk lévő területet, mely segíti a táplálkozásukat, illetve védi a talajt a kiszáradástól. Amikor az első ágakat, hajtásokat levágjuk, akkor kezdjük el kinyírni a fánkat. Az ültetés előtt jól válasszuk ki a helyét a fenyőfáinknak, hogy ne kelljen idő előtt nyesegetni, vagdosni, hogy elférjünk mellette, akár gyalog, akár az autónkkal.

Ha mindenféleképpen összeszedjük alóluk a lombot, akkor a kieső tápanyagot pótolni kell, de elsősorban szerves trágyával, vagyis komposzttal és állatival. Természetesen ez csak a tápanyagokat pótolja valamilyen szinten, de a talaj savasságának fenntartását nem biztosítja. Ehhez még adhatunk mészmentes műtrágyát, pl. ammóniumnitrátot. A fenyők vízszükségletük jelentős részét a levegő páratartalmából veszik fel. Amennyiben ez nem áll a rendelkezésre a nálunk egyre gyakoribb légköri aszály miatt, akkor esetenként feltétlenül öntözni kell! Sokat jelent a felkopaszított fenyők alá ültetett árnyéki növények párologtatása.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)