Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula és Békéscsaba vezetői és turisztikai szakemberei tanácskoztak a fürdővárosban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. október 08. 10:51
Gyula és Békéscsaba vezetői és turisztikai szakemberei tanácskoztak a fürdővárosban
A Szigeterőd projekt és a múzeumok bővítése is szerepel Gyula város turisztikai fejlesztési tervei között

Csütörtök délelőtt tartották meg a Gyula–Békéscsaba Térségi TDM Szövetség szakmai konferenciáját, melyen a két város legfontosabb turisztikai szakemberei és vezetői osztották meg egymással legfontosabb, jövőre vonatkozó elképzeléseiket.

a két város turisztikai szakemberei osztották meg egymással a jövőre vonatkozó elképzeléseiket

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Komoróczki Aliz TDM-vezető köszöntőjében elmondta: első alkalommal tartják meg a rendezvényt, melynek legfőbb célja Gyula és Békéscsaba turisztikai szövetségét megteremteni, valamint együtt népszerűsíteni a két várost. 

– A közelmúltban megalakult turisztikai szövetséggel a promóciós kör tovább bővül, hiszen a békéscsabai partnereinkkel együttműködő mintegy 60 szolgáltató is bekapcsolódik a szakmai tevékenységbe. A gyulai vendéglátóhelyek, programszervezők, szállásadók, helyi termelők évek óta szerepet kapnak a térség turisztikai arculatának kialakításában, a stratégiaalkotásban és annak megvalósításában. Összehangolt munkára és partnerekre van szükség ahhoz, hogy Gyula és térsége komplett turisztikai termékként legyen értelmezhető – vélekedett a szakember. 

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a turizmust érintő jövőbeli terveket részletezte. A városvezető kiemelte: fontos turisztikai elképzelés a jövőre nézve, hogy a turisztikai ágazatok jövedelmezősége emelkedjen, de okos megoldásokban is gondolkodnak a városvezetők a következő években. A polgármester szerint a város jövőképének megtervezésében a hagyományokat és a piaci trendeket egyaránt figyelembe kell venni, a minőség növelése mellett annak érdekében, hogy egyre inkább fizetőképes vendégkör látogasson a városba. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő arra is kitért, hogy a jövő tervei között szerepel a korábban ismertetett Szigeterőd-projekt megvalósítása, illetve a múzeumok és kiállítóhelyek interaktív lehetőségeinek bővítése. 

– A vendégek élményérzetét erősítő fejlesztések mellett nagy volumenű beruházásokra is szükség van a városunkban. A Szigeterőd-projektben látjuk a legnagyobb potenciált – emelte ki. Hozzátette: a múzeumok kapcsán a Százéves éves cukrászda felújítása mellett a Ladics-ház bővítése is nagy lehetőségeket tartogat. 

A polgármester a Gyulai Várfürdő fejlesztési terveit is részletezte, amiből többek között kiderült, hogy a gyermekparadicsom kialakítása mellett a gyógyászati és a wellness-részleg megújítását is tervezik.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai szakmai konferencián Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a „Modern Városok Program” keretében megvalósuló fejlesztésekről, míg Kovács József országgyűlési képviselő a megyét érintő tervekről számolt be. Molnár Anita, a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársa a turisztikai térség pozicionálásának témáját ismertette, Opauszki Zoltán, a szervező szövetség elnöke a szervezet tevékenységéről számolt be. Végül Lábadi Eszter, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketing menedzsere a térségi szintre emelt gasztrotúrát mutatta be a résztvevőknek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)