Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hazai éremesővel zárult a szenior-emlékverseny

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. október 09. 14:00
Hazai éremesővel zárult a szenior-emlékverseny
Tizennégy arannyal zárták a hazai viadalt az örökifjú atléták

Kilencedik alkalommal rajtolt el a Szigeti István Emlékverseny szeptember 25-én. Az örökifjú atléták gyulai versenyén ismét nívós mezőny gyűlt össze.

kiválóan szerepeltek a hazai versenyzők a szigeti-emléktornán

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az idei viadalra többek között Szegedről, Szekszárdról, Budapestről, Miskolcról és Debrecenből érkeztek résztvevők. Az örökifjak erőfelmérőjén 32 egyesület 67 sportolója vett részt. A verseny érdekessége, hogy a járványhelyzet miatt vidéken egyedül csak Gyula városa vállalt országos szenior versenyt. A Gyulasport NKft. által rendezett viadalon a mezőny igencsak kitett magáért, hiszen a megmérettetés alatt 21 versenycsúcs született.

A hazai rendezésű tornán nyolc gyulai atléta állt rajtot. A 100, 200, 400 és 3000 méteres síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban, hármasugrásban, súlylökésben, diszkoszvetésben, gerelyhajításban és gyaloglásban versengő mezőnyben Nagyné Kotroczó AndreaVolosinovszki ZoltánnéSzabó IlonaFülöp MihálynéSalka JózsefMány István, Márki-Zay Lajos és Kovács István is elindult.

A fürdővárosi csapat kiváló eredményekkel végzett, 14 aranyéremmel és több dobogós helyezéssel fejezték be az emlékversenyt. A hazai együttesből kiemelkedik Volosinovszki Zoltánné teljesítménye, aki öt versenyszámban is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Gyulai eredmények: Volosinovszki Zoltánné 100 méter 1. hely, 200 méter 1. hely, magasugrás 1. hely, távolugrás 1. hely, hármasugrás 1. hely. Szabó Ilona távolugrás 1. hely, 100 méter 1. hely, magasugrás 2. hely, gerelyhajítás 2. hely. Nagyné Kotroczó Andrea 100 méter 1. hely, 200 méter 1. hely. Fülöp Mihályné súlylökés 1. hely, 100 méter 2. hely, magasugrás 2. hely, távolugrás 2. hely. Salka József 100 méter 1. hely, 200 méter 1. hely, 400 méter 2. hely. Mány István 200 méter 3. hely, 400 méter 2. hely. Kovács István diszkoszvetés 1. hely, gerelyhajítás 1. hely és Márki-Zay Lajos súlylökés 2. hely.

A dr. Nagy Sándor, a SZAMOSZ volt elnöke emlékére alapított díjat, a legjobb súlylökők, Hajdú Mihály (Honvéd Zrínyi SE) és Gosztolai Mária (VEDAC) vehették át.

GYULAI HÍRLAP • 2021. szeptember 26. 13:03
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)