Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Őszi könyvtári hét a városi könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2021. október 02. 17:00
Őszi könyvtári hét a városi könyvtárban
Könyvbemutatókkal és a megbocsátás hetével várják az érdeklődőket

Az Országos Könyvtári Napok programsorozat részeként rendezik meg az Őszi Könyvtári Hetet október 4–9. között a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

Rendszeres olvasóink tudják, hogy ennek az ideje egyben a megbocsátás hete, azaz a késedelmes könyveket ekkor büntetlenül lehet visszajuttatni, vagyis nem kell késedelmi díjat fizetni október 4. és 9. között. Ám nem csak ezért érdemes ilyenkor a könyvtárba jönni, hiszen minden napra jut egy program is.

Október 4-én, hétfőn 17 órától már visszatérő vendégként köszönthetjük Pécsi Ágnes egyiptológust, aki ezúttal a Pakisztánban zajlott útjáról tart tudományos előadást.

A közelmúlt egyik bestsellere Szűcs Péter Dharma című családregénye. Az egykor gyulai középiskolást, mai sikeres szerzőt október 5-én, kedden 17 órától láthatjuk, hallhatjuk a könyvtár Simonyi-olvasótermében, ahol regényéről, életútjáról és sikereiről faggatjuk őt.

Október 6. minden magyar ember számára fájó emlék, s az innen Aradra induló vértanúk miatt talán még inkább az Gyulán. Bagyinszki Zoltán a Kárpát-medence szinte egészét bejárta már, fotói mellett rengeteg ismeretet is összegyűjtött a szabadságharc emlékhelyeiről. Erről szóló előadására október 6-án, szerdán 17 órától kerül sor, szintén az olvasóteremben.

Október 7-ére Bosnyák Viktória írónő érkezését várjuk. A katolikus iskola fiatal olvasói vették fel vele a kapcsolatot, s ennek nyomán hívta meg a városi könyvtár Gyulára. Csütörtökön 13 órától tehát találkozhatnak a Rém jó könyvek szerzőjével, sőt a kötetek illusztrátora, Dudás Győző is elkíséri az írónőt.

Korábban hagyomány volt az Őszi Könyvtári Héten, hogy egy-egy folyóirat szerkesztősége ellátogatott Gyulára, és bemutatta munkáját. Október 8-án, pénteken 17 órától a Magyar Múzsa kulturális folyóirat képviseletében Katzler Hilda és Lengyel János látogat el a könyvtárba, s aki részt vesz a szerkesztőségi esten, azt is megtudhatja, hogy milyen gyulai kapcsolata van a lapnak.

Megnyitása óta számosan látogattak el a könyvtár udvarán épült japánkertbe. Ám azt egyelőre kevesen hallhatták, hogy az egyes elemek miért úgy készültek, mit szimbolizálnak. A könyvtári hét záró programjában lehetőség lesz mindent megtudni, hiszen Bartóki László október 9-én, szombaton 11 órától egy bemutató séta keretében mesél az elkészült kertről.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)