Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ideiglenesen új helyre kerül a gyulai vár bejárata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2021. október 01. 17:54
Ideiglenesen új helyre kerül a gyulai vár bejárata
Felújítják a kapu előtti faátjárót

Fotó: Erkel Ferenc NKft. 

A kapu előtti faátjáró felújítása miatt péntektől várhatóan egy hónapon át új helyen, az úgynevezett Kerecsényi-kapun lehet majd belépni a gyulai várba.

Temesváry János, a gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc NKft. műszaki vezetője közölte: a korhadás jelei mutatkoznak azon a faátjárón, amely a gyulai vár bejárata előtti farkasverem felett, hozzávetőleg öt méter magasságban ível át, ezért október 2-án lezárják a látogatók elől a valamikori felvonóhidat.

A műszaki vezető kifejtette, bár az építmény állapota egyelőre nem jelent közvetlen balesetveszélyt, faipari szakemberek szerint 2–3 évig még biztonságosan használható volna, nem szeretnék halogatni a felújítást.

Mint ismertette, a vár munkatársai a faátjáró területe mellett a toronykapuhoz vezető rámpa alját is elkordonozzák a felújítás idejére.

Fotó: Erkel Ferenc NKft. 

Hangsúlyozta: a kiállítóterek változatlanul és zavartalanul bejárhatók majd, a belépőt továbbra is a rondellában kialakított pénztárban tudják megvásárolni a látogatók.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. lapunkhoz eljuttatott közleménye felidézi: a vár mai bejárata, a torony aljában lévő kapu biztosította sokáig az egyetlen folyamatos bejutási lehetőséget az erődítménybe. Ennek hadászati, védelmi okai voltak, mint ahogy a mintegy ötméteres farkasverem kialakítása is az erődítmény védelmét szolgálta.

Fotó: Erkel Ferenc NKft. 

Hozzátették: a mai Kerecsényi-kapu nem volt meg folyamatosan, a vár 600 éves története során több alkalommal is áttörték, majd visszaépítették a falat annak helyén. A jelenlegi kialakítása már az épület legújabb kori történetéhez kapcsolódik.

A közleményből az is kiderül, hogy az egykori csapóhíd alatti farkasverem igazi kincsesbánya volt a gyulai vár feltárását végző régészek számára. Annak mélysége okán ugyanis az oda bekerült tárgyak az évszázadok alatt ott is maradtak, rengeteg tartalmas részlettel szolgálva a 20. századi feltárások során a vár történetéről.

Fotó: Erkel Ferenc NKft. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)