Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták a városi könyvtár udvarán létrehozott japánkertet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. szeptember 22. 17:35
Átadták a városi könyvtár udvarán létrehozott japánkertet
Az ünnepségen jelen volt Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete is

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Átadták a Japánkert Barátok Köre Egyesület által, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár udvarán létrehozott japánkertet szeptember 22-én.

Elsőként Bartóki László, a Japánkert Barátok Köre Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta: mondhatjuk, hogy a mai napon „csak egy kertet” adnak át, de reméli, hogy lesznek, akik egy fárasztó nap után leülnek valamelyik padra pihenni, lesznek, akik gyermekeikkel jönnek el, hogy megmutassák nekik, milyen szép a természet, még akkor is, ha épített.

Hozzátette: egy kert sosincs kész, állandóan fejlődik, az elkészült japánkert még új, annak nyersességével és folyamatos változásával. Kérte, hogy mindenki vigyázzon rá, hogy még évek múltán is gyönyörködhessenek benne az érdeklődők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A közösségi célú fejlesztések aktívan hozzájárulnak a helyben élő emberek civil és társadalmi életét segítő tevékenységeinek a lebonyolításához, az események megvalósításához, vagy adott esetben olyan szolgáltatások nyújtásához, amelyek segítik a helyi közösségi, civil élet aktivizálását – vette át a szót Görgényi Ernő polgármester.

Kiemelte: a japánkert létrejötte is egy olyan pályázat keretében kapott támogatást, amely által civil szervezetek tudták megvalósítani azokat a kezdeményezéseket, amelyeket saját erőből nem tudtak volna, mindezek pedig az egész város számára fontosak.

Mint mondta, a TOP-CLLD pályázatnak köszönhetően építettek játszóteret a sporttelepen, ebből újult meg a civil ház és a „Máriás” ház, valamint a pályázati forrás által hozhatott létre az egykori „kismozi” épületében Gyulai Zeneműhely Egyesület stúdiót és próbatermet, a Dél-alföldi Wellness Egyesület pedig bowlingpályát.

otaka masato

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: ezek a kezdeményezések mutatják, hogy létezik Gyulán az a civil kreativitás, amely, ha megkapja a kellő hátteret, akkor rendkívül egyedi dolgok jöhetnek létre.

Kovács József országgyűlési képviselő szerint a japánkert létrehozása egy ritka lehetőség is számunkra, hogy mélyebben megismerhessünk egy másik kultúrát. Aláhúzta: a japán és magyar nemzet mindig baráti kapcsolatban voltak egymással, sőt, a két nemzet polgári léte sok hasonlóságot mutat.

Az átadón jelen volt Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete is, aki elmondta, hogy először jár Magyarországon japánkert átadón, így ez egy nagyon különleges alkalom.

Megtudtuk, a hagyományos japánkertekben nélkülözhetetlen a víz, vannak benne hidak, dombok, ezekkel reprodukálják a tájat, az ökoszisztémát, valamint az évszakokat. A nagykövet elmondta, a világ számos táján járt már japánkertben, amelyek mind különböznek egymástól, mindenek van valamilyen sajátossága.

bartóki lászlógörgényi ernőotaka masato és kovács józsef

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiemelte: japánkert készítéséhez olyan ember kell, aki megérti a természet törvényeit és lényegét, valamint technikai tudás az építéshez. Mindezekhez hozzájön a helyiek művészi elképzelése, így egy csak az adott helyre jellemző japánkertet hoznak létre.

Hozzátette, hogy annak örülne a legjobban, ha az elkészült kertet – amely szimbolizálja a japánok és magyarok közötti barátságot – egyformán élveznék és használnák a legkülönfélébb emberek.

A köszöntők után Bartóki László, Görgényi Ernő, Kovács József és Otaka Masato együtt vágták át a japánkert bejárata elé helyezett szalagot, majd Dani Zoltán, a kert tervezője vezette körbe az érdeklődőket. Az ünnepség után, 16 órától japán tematikájú előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a bibliotéka olvasótermében. Dani Zoltán a magyarországi japánkertekről beszélt, Fodor György, a MAPON Gyulai Magyar–Japán Kulturális Egyesület elnöke a haikukról értekezett, Bartóki László pedig a japánkert-ábrázolásokról tartott előadást.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)