Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyházmegyei felügyelők és lelkészek találkoztak Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. szeptember 08. 14:30
Egyházmegyei felügyelők és lelkészek találkoztak Gyulán
Az eseményen a 2022-es népszámlálás egyházakat érintő kérdéseit vitatták meg

Pápai Attila gyulai evangélikus lelkész

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Második alkalommal rendezték meg az egyházmegyei felügyelők és lelkészek találkozóját a gyulai várban szeptember 7-én. A program a Gyulai Evangélikus Egyházközség szervezésében, a Kulturális és közművelődési, fiatalok bevonását célzó programok szervezésének támogatása elnevezésű projekt keretében valósult meg.

Pápai Attila gyulai evangélikus lelkész elmondta, a megjelent lelkészek havonta találkoznak egy-egy hasonló programon, de a 2022-es népszámlálás témája annyira fontos az egyházközség számára, hogy ennek kapcsán kibővített találkozót rendeztek.

– A Kelet-békési Evangélikus Egyházmegye lelkészi ülését tartottuk, melyen a gyülekezet felügyelői is részt vettek, akik a világi vezetői az egyházközségeknek – fejtette ki.

Mint ismertette, 2022-ben országos népszámlálást végeznek, melyen a lakosság vallásosságát is mérik. Ez az egyházakra is hatással lesz – tette hozzá. 

Mint megtudtuk, a gyulai esemény zárt, úrvacsorás istentisztelettel indult, melyen Nagy Zoltán esperes hirdetett igét, majd előadást és fórumot tartottak. A programon csaknem harmincan vettek részt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)