Gyulai Hírlap - Életmatek Akárkivel

A címszerepet Zsótér Sándornak (Akárki) adta, aki maga is Kossuth-díjas színművész, dramaturg, rendező, egyetemi docens az SZFE színész tanszakán. A Halál & Bölcs figurájának megformálását a legnagyobbnak szánta, aki az SZFE rektorhelyettese, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja: Hegedűs D. Géza játszotta mindkét alakot. Számos alkalommal lépett már fel Gyulán, hazajáró vendégünk. A tavalyi Hallgatni akartam című Márai-monodráma után maradandó tisztelet eresztett bennem gyökeret iránta. Jelentőségteljes orgánuma, ismét tűpontos szövegtudása tökéletesen passzolt a rá osztott karakterekhez. Értetlenül álltam a Rondellánál az előadás előtti napon. Kérdezem magamtól: mit keres a városban Kosztolányi József, a SZTE TTK Analízis Tanszékének matematikadidaktika-kutató docense? Kiderült, hogy a tanár úr rendkívül jó szavaló is, hobbiszínész, így ő alakította az Isten & Testvér szerepeit kellően meggyőzően. A Jótett & Angyal kettősét a rendező felesége formálta meg: a Jászai Mari-díjas Gidró Katalin elbűvölően, éterien tiszta hanggal mintázta meg a rábízott alakokat. A Tudás Farkas Andreának jutott, aki a Szegedi Nemzeti Színház tagjaiként már korábban is a Zsótér Sándor rendezéseiben megformált karaktereivel tűnt ki. A Szépséget Sebők Maya „testesítette meg”, aki korábban a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat (Kolozsvár) tagja volt, tavaly óta azonban szabadúszó. A Barátság & Erő párosát Sorbán Csaba vállalta, aki szintén az erdélyi iskolából (Szatmárnémeti-Marosvásárhely) került Szegedre. A Rokon & Józanság szerepeit Balog József alakította. Ő sem színészként ismert, hanem a SZTE BTK Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék rádiós szakirányért felelős tanáraként. A Vagyon & Öt Érzék alakjait Farkas László Róbert hozta hitelesen. Ő sem csak színész, hanem a Szentesi Koszta József Múzeum történész-muzeológusa, emellett kulturális menedzser, mimikája számomra szimpatikus színésszé is tette. A Rokon Szolgáját Toronykőy Attila mutatta be, aki építészmérnökből lett keresett operarendező a Szegedi Nemzeti Színházban. A Megbánás Köpönyege/Kereszt kellékeket Herczeg T. Tamás öltötte magára. Mellékszerepe ellenére ő volt a darab kreatív producere, nem mellesleg címzetes főiskolai docens, a Szegedi Szabadtéri Játékok ez évig regnáló igazgatója. Az Akárkit tavaly július 24-én mutatták be a szegedi Dóm téren, a Játékok keretében. Érthető, miért írtam, hogy elképesztő csapat állt össze erre az előadásra.

A műfaj szokatlansága kutakodásra ösztönözhette a műveltségre áhítozó nézőt. Kiderült, hogy korábban már akadtak feldolgozások a megismert állandó szereplőkkel (Tóth Miklós: AKÁRKI a kortárs európai drámairodalomban. Doktori értekezés. SZFE. 2013). A moralitásjátékok a középkor végére az egész Európában elterjedő keresztény kultúra különleges „pillanatának” lenyomatai. A létezés minden szegmensét egyben tartó nagy láncolat (az élettelen világtól egészen Istenig) még alapvetésként létezik az emberi gondolkozásban, de már ott éledezik az individuum fogalma, az ember, mint egyedülálló és véges létegység. Ezt fogalmazzák meg a népszerű „akárki-játékok”. A Haláltól való félelem, és a Halállal szembenéző Akárki magányossága már túlmutat a középkori, keresztény halálfelfogáson. Már maga a cím is roppant erős és kifejező jelzés: Akárki-Valaki, tulajdonképpen egy közülünk.

A főszereplő utolsó útján különböző allegorikus figurákkal találkozik, ezek jelmezeinek is meghatározott jelrendszere van (jelmeztervező: Benedek Mari). Ezeket a stációkat egy időn kívüli, életzáróra előtti, vurstliban való jelképes bolyongás teszik drámaivá. Akárki végül egyedül marad a tömegben: elhagyja sorban lelkének minden lehetséges megmentője: a (z érdek)Barátság, az Erő, a Szépség, a Józanság, az Öt Érzék, a mindenkit letaposó Vagyon, a hűtlen, anyagias Rokon(ok), a Testvér, egyedül a Jótett marad vele mindvégig, aki újra lábra áll, miután Akárki elnyerte a bűnbocsánatot a Gyónástól, amelyre a Tudás vezette. Akárkinek közben van lehetősége megvizsgálni, milyen hatalmas problémát jelenthet az ember számvetése önmagával. Hogyan értelmezhető újra az emberi kapcsolatok tartalma a halál árnyékában? Mindez a mai mindennapi élet viszonyai között válik szánandóvá és groteszkké, hiszen ki meri állítani, hogy tényleg felkészült a bármelyik pillanatban lesújtó Halálra?

A történet népszerűségének oka talán abban a magyar drámahagyományban keresendő, amelynek klasszikussá vált fő művei (Az ember tragédiája és a Csongor és Tünde) moralitásoknak, akár Akárki-parafrázisoknak is tekinthetőek. A Jó-Rossz szembenállás egyértelmű elkülöníthetősége érezhetően jelen darabban is visszaköszönt. Külön öröm a néző számára, hogy boldog véget ér a darab, hiszen ez felvillantja benne saját üdvözülésének lehetőségét. A Bölcs egy rövid epilógusban levonja a tanulságot, amelyet Halálként is mondott: „Ha eljött a pillanat, változtatni már nincs lehetőség, csak végiggondolni.”

A XX–XXI. század dehumanizáló és demoralizáló hatásának ellenpontja tetten érhető az erkölcsformáló szöveget alátámasztó zenében is. Sztravinszkij Zsoltárszimfóniája kegyetlen háttér a Halál bevonulásához, ugyancsak megrendítő taktusok szólnak Akárki folyamatos belső dilemmájához. A mintegy egyórás mű közben a Halál csendes mosollyal éri el a nézők szívét. Igazultan, meggyónva bűneink jövünk ki a nézőtérről, arra gondolva, hogy ugye, nem mi leszünk a következők?!