Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is megkóstolhatjuk Gyulán az ország tortáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. augusztus 18. 16:00
Idén is megkóstolhatjuk Gyulán az ország tortáját
Balogh László mestercukrászt kérdeztük a győztes édességről

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották – adta hírül nemrégiben az MTI. Balogh László, a gyulai Kézműves cukrászda tulajdonosa, a Százéves cukrászda üzemeltetője lapunknak elmondta: a győztes torták elkészítése nem bonyolult, és ahogy minden évben, Gyulán is megkóstolhatjuk majd őket.

Balogh László mestercukrász

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett verseny győztes tortáját Fodor Sándor, a budapesti Habcsók cukrászda cukrásza készítette. Főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé. A Füredi Krisztián által készített Beszterce rózsájában a sárgabaracké a főszerep, ami az ítészek szerint jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval.

Balogh László elmondta: a napraforgó aprítása lehet a sarkalatos pontja az országtorta elkészítésének, mert ha az a kelleténél több ideig tart, túlságosan összeáll az alap. Az országtorta alapján roppanós csokoládéréteg van, a tetejére pedig joghurtos-hársmézes mousse kerül, vilmoskörtezselével. A cukormentes tortában a sárgabarack és a csokoládé íze dominál – fejtette ki. 

Idén az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek, melyre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatók. Az első helyezett a Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria cukrászda cukrászmestere által készített Nimród fantázianevű torta lett. 

A megmérettetésen Balogh László is zsűrizett. A gyulai cukrászmester elmondta: a győztes torta az első kóstolásra kiemelkedett a mezőnyből. 

– Ezen a kihíváson megadott alapanyagokat kellett felhasználni, azokból válogathattak a cukrászok. Ebben az esetben gesztenye, dió és erdei gyümölcsök kerültek az édességbe, ami annyira jól sikerült, hogy egy időre biztosan felvesszük cukrászdánk kínálatába – árulta el. 

A győztes tortákat augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet majd kóstolni. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)