A Gyulai Várszínház, a Transzformáció Alapítvány és a Spektrum Színház közös, augusztus 13-i ősbemutatóján egy sorsjátékot csodálhattunk meg, amely Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs kapcsolatának történetét járta körbe lírai dialógusok segítségével.
Nemes Nagy Ágnes (1922–1991) költőnő mértékadó és meghatározó személyisége volt a II. világháború utáni magyar irodalomnak. Lengyel Balázs (1918–2007) író, kritikus, esszéista 1944. április 20-án vette feleségül 2 évnyi ismeretség után. Közösen szervezték az Újhold folyóirat (1946–1948) köré a kor legjelentősebb fővárosi értelmiségét, írókat-költőket, esszéistákat, kritikusokat, műértőket, akik a babitsi irodalomszemléletéhez álltak közel, nyitottak voltak az európai irodalmi értékek és a modern stílusok irányában. Lakóházuk harmadik emeleti lakása – a XII. kerületi Királyhágó utca és Böszörményi út sarkán – 33 éven át volt szerkesztőségi és baráti összejövetelek rendszeres színhelye. Noha házasságuk válással végződött, 14 évnyi együttélésük alatt sorsuk szétválaszthatatlanul összefonódott, szellemi életközösségük, barátságuk Ágnes haláláig megmaradt.
Az előadás megálmodói a zentai Szorcsik Kriszta és a csíkszeredai származású Bogdán Zsolt voltak. Ők naplók, levelek, interjúk, esszék és versek különös ötvözetéből építették fel az előadás stációit. Ráéreztek arra a különös kötelékre, amit ennek a két embernek a kivételes egymáshoz és világhoz való viszonyulása erősített meg. A világháború legrombolóbb magyar évében házasodtak össze szakíthatatlan selyemgubót fonva lelkeik köré, kezdetben hangos ellenállással, majd néma túléléssel próbálták a borzalmakat befogadni. Éltek diktatúrában, háborúban, fogolytáborból tartották egymásban a reményt, „hároméves irodalmi eufóriában” látogatták Párizst, zsidó üldözötteket mentettek, bújtattak, munkát nélkülöztek, szerelemben dúskáltak.
Az előadás jól követhetően mutatta be kettejük földöntúli szerelmét. Egy kankalinos réten ébredtek és feküdtek le, egyfajta természeti, paradicsomi keretben nyugodtak meg. Közben a Nemes Nagy tenyerében tartott szaharai homok a Krisztus előtti időkbe repítette őket, ahol Lengyel Balázs Ekhnaton fáraó. Lassan porladt el minden körülöttük, égi zajok és ördögi hangok fenyegetésében. A paradicsomi állapotból lassan a nagy Ismeretlenbe távoztak, az úton gyöngültek a szálak, ide-oda lökdöste őket a kegyetlen végzet. Mindketten egy-egy madártollal mérték az Idő homokját, verdestek, szállni próbáltak, cirógattak, visszahulltak. Közben világirodalmi szinten is jegyezhető szerelmes és békés sorok hangzottak el a kiapadhatatlan lélekfolyam deltájában. A tünékeny alma (1995) kötetben a szerzőpártól számos verselemzés olvasható nem kötelező irodalomként, a közös munkában mindenki kaphat egy kis ízelítőt abból, milyen szellemi táplálékot, a vermeltbatul-illatot testáltak utódaikra. Így értelmezhetővé válik a dupla telihold jelensége is!