Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai siker a Muscle Beachen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. augusztus 13. 11:00
Gyulai siker a Muscle Beachen
György Ildikó két számban is a dobogó legfelső fokára állhatott

A Siófoki Nagystrand adott otthont a Scitec Muscle Beach elnevezésű erőviadalnak augusztus 6. és 7. között. Magyarország legnagyobb szabadtéri erősportversenyén a gyulai György Ildikó is rajthoz állt.

György ildikó (éremmel) mindkét fogásnemben aranyat érdemelt

Fotó: facebook.com/pages/Scitec-Muscle-Beach

György Ildikó elmondta, a balatoni viadalt mindig felmérőnek iktatja be, hogy lássa, hol tart erőnlétileg a felkészülésben.

A gyulai versenyző két fogásnemben állhatott rajthoz, fekvenyomásban és felhúzásban is megmérettette magát. A viadal kiválóan sikerült a fürdővárosi sportoló számára, hiszen kor- és súlycsoportjában mindkét számban a dobogó legfelső fokára állhatott (fekvenyomás 105 kg, felhúzás 175 kg). Emellett az abszolút kategóriában fekvenyomásban a 3. helyen végzett, míg felhúzásban a 2. helyen fejezte be a versenyt.

– Nagyon elégedett vagyok az eredményemmel, úgy érzem, hogy megvan bennem az az erő, amire majd szeptember 3-án lesz szükségem a kiskunfélegyházi Magyar Kupán. Ott erőemelésben fogok indulni, tehát harmadik fogásnak bejön még a guggolás is. Nagyon keményen készülök, mert szeptember 21-én Miskolcon lesz a világbajnokság, ahol szintén indulok – értékelt György Ildikó.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)