Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Orgonák éjszakája a kastélyparkban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2021. augusztus 05. 14:00
Orgonák éjszakája a kastélyparkban
J. S. Bachtól Morriconéig címmel adnak koncertet szombaton

J. S. Bachtól Morriconéig címmel adnak koncertet augusztus 7-én, szombaton 18 órától az Almásy-kastély parkjában – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, az Erkel Ferenc NKft. kommunikációs vezetője.

Mint mondta, az Orgonák éjszakája – amelyen az ország 59 településén 94 program tiszteleg a hangszerek királynője, az orgona előtt – a Filharmónia Magyarország szervezésében valósul meg. 

„Az Orgonák éjszakája érdekessége, hogy idén a fesztivál orgonaművét Balázs Ádám írta, akinek többek között az Oscar-díjas Mindenki, valamint az Arany Medve díjas Testről és Lélekről című filmek zenéjét köszönhetjük. Kozmikus labirintus című zeneműve az országos program valamennyi helyszínén, így Gyulán is elhangzik” – emelte ki.

A gyulai koncerten Sipos István orgonaművész mellett fellép majd Elizabeth Sillo (ének), Győri-Dani Emma (fuvola) és Csernai Lajos (klarinét). A koncerten való részvétel díjtalan.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)