Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi hírű séf ételkülönlegességeit kóstolhatod meg Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. július 16. 14:00
Nemzetközi hírű séf ételkülönlegességeit kóstolhatod meg Gyulán
Gyula Rouge néven új étterem nyílt a fürdővárosban

Emelt szintű bisztróellátással csábítja a fürdővárosiakat a legújabb helyi étterem, a Gyula Rouge. A vendéglátó étlapját és konyháját egy nemzetközi hírű séf segítségével alkották meg, étlapjukon számos különlegesség szerepel, az étterembe pedig elsősorban a helyieket várják.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Niedermayer Antal, az étterem tulajdonosa elmondta, hogy történetük messziről indul, hiszen eredetileg idősek otthonát szerettek volna létrehozni Gyulán, esetleg a környéken, de a kivitelezés bonyolultnak tűnt, ezért egy panzió lett az új ötlet. Végül mégis egy étterem mellett döntöttek, ez lett a Creppy PalacsintaBistro, amelyet tavaly nyáron nyitottak meg.

A koronavírus-járvány miatt az éttermeknek is be kellett zárniuk 2020-ban, akkor szerettek volna belevágni a kiszállításba, de nem tudtak megegyezni a franchise tulajdonosával, így közös megegyezéssel végleg bezártak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzátette: már ekkor elkezdtek dolgozni az új koncepción. Látták, hogy a környéken nincs olyan hely, amely emelt szintű bisztróellátást kínálna, így megalkották a Gyula Rouge éttermet. A név egy Franciaországban nevelkedett kollégától származik, amelyet hangzatossága miatt választottak.

Kiemelte: felvették a kapcsolatot Segal Viktor nemzetközi hírű séffel, gasztronómiai tanácsadóval, aki a konyha és a menüben található ételek megalkotásában segédkezett.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Niedermayer Antal hangsúlyozta: nem szeretnének abba a hibába esni, mint például a budapesti éttermek, amelyek gyakorlatilag teljesen a külföldi turistákra építenek, ők legalább akkora figyelmet szeretnének fordítani a gyulai és Békés megyei vendégekre is.

A helyi vendégek fontosságát Segal Viktor is kiemelte, mint mondta, mindez megjelenik az ételekben, a tálalásban és az alapanyagokban is. Az volt a cél, hogy helyi értéket teremtsünk a gasztronómiában – fogalmazott.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A séftől megtudtuk, hogy olyan éttermet szerettek volna létrehozni, ahol bárki otthonosan érezheti magát.

űHozzátette, rengeteg alkalommal főzött közösen a Gyula Rouge csapatával, mire megalkották az ételeket és az étlapot.

Karizs Márta üzletvezető kérdésünkre elmondta, terveznek borvacsorákat, szivar- és whiskeyesteket – amelyekre szintén Segal Viktor segítségével fognak felkészülni –, valamint vállalnak rendezvényeket is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Aláhúzta: olyan éttermet akartak csinálni, amelynek kínálata nem azonos a többi vendéglátóéval, az alapanyagok tekintetében pedig gyulai és környékbeli beszállítókkal dolgoznak.

Az eddigi vendégektől csak pozitív visszajelzéseket kaptak, a legnagyobb sikere a steakeknek van, de az előételek, levesek, főételek, valamint a házi készítésű sütemények, fagylaltok és sorbet-k is kelendők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kántor Dávidtól, az étterem séfjétől megtudtuk, olyan különlegességek szerepelnek az étlapon, mint a kataifi tésztába „csomagolt” garnélarákfarok, a brazil és argentin rib eye steakek – előbbi huszonegy, utóbbi huszonnyolc napig érlelt hús –, valamint az új-zélandi bélszín, mindezekhez pedig kovászos házi kenyeret is kérhet a vendég.

Az édességek terén is széles a paletta, hiszen számos sütemény szerepel az étlapon, a konyhatechnológiai újdonságnak számító Pacojet elnevezésű géppel pedig gyakorlatilag bármiből tudnak fagylaltot és sorbet-t készíteni az étteremben.

5700 Gyula,
Városház utca 17–19.
Szent Flórián ház udvar
06-30/294 6107
info@gyularouge.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)