Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Saját néven is bemutatkozott a megyei amerikaifutball-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. július 12. 16:00
Saját néven is bemutatkozott a megyei amerikaifutball-csapat
Nagy csaták után lett harmadik a Viharsarki Vitézek együttese Alattyánban

Az alattyáni sportpálya adott otthont a I. Zsírosbödön Bowl elnevezésű amerikaifutball-tornának július 10-én. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kupán a Békés megyei Viharsarki Vitézek csapata is rajthoz állt.

saját néven is versenybe szállt a békés megyei gárda

Fotó: facebook.com/viharsarkivitezek

Mészáros György klubelnök elmondta, történelmi pillanat volt ez a csapat életében, hiszen első ízben tudott saját mezben kifutni a pályára. Az egy éve alapított, fürdővárosi központú csapat nagyon sokat fejlődött, így a sikeresen megvívott Divízió II.-es bajnoki szezon után saját néven is pályára léphetett.

Az alattyáni tornán három együttes képviseltette magát, a házigazda Jászberény Wolverines mellet az Oroszlány Bears és a Viharsarki Vitézek is részt vett a kupán. A csapatok hét a hét elleni mérkőzéseket játszottak egymás ellen.

A Békés megyei csapat kétszer is szoros meccsen maradt alul, így a torna harmadik helyét szerezte meg. A gyulai székhelyű gárda a torna első mérkőzésén irányítóját is elveszítette, így a bokatörést szenvedett játékos nélkül állt neki a második mérkőzésnek.

– Rettenetesen büszke vagyok a csapatra, minden játékos előtt le a kalappal. Több játékosunknak is ez volt az első igazi mérkőzése, de mindenki kihozta magából a legtöbbet. Az eredmény másodlagos volt, a lényeg, hogy a gárda először játszott közösen a narancssárga-fekete mezben – értékelt Mészáros György.

Balatoni Róbert játékos-edző kiemelte, a viharsarki gárda önmagához képest kiválóan játszott, a 15–16 éves fiatalok pedig a felnőtt ellenfelekkel is felvették a versenyt.

– A csapat újabb fontos tapasztalatokkal lett gazdagabb, ezek a mérkőzések pedig sokat segítenek abban, hogy a későbbiekben bárkivel felvehessük a versenyt – tette hozzá.

Mészáros György ismertette: a Békés megyei egyesület hamarosan edzőtáborba vonul, amelynek végén lejátssza első nemzetközi mérkőzését a Timisoara 89ers csapata ellen a gyulavári sportpályán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)