Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Áchim Erzsébet zongora- és orgonaművész, Alexander Dubach hegedűművész és Jürg Eichenberger csellóművész triót alkotva lépett közönség elé július 8-án este a várszínpadon. A húrok mesterei című hangverseny a Gyulai Várszínház és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésének köszönhetően valósult meg a teátrum nyári összművészeti fesztiválja keretében.
Sosem élveztem még úgy Schubert műveit, mint ezen az esten, amikor a várszínpad nézőterén becsukott szemmel, gondtalanul hallgattam a Gyulai Várszínház meghívottjainak hangversenyét. A gyulai születésű Áchim Erzsébet (zongora), a svájci Alexandre Dubach (hegedű) és a szintén svájci Jürg Eichenberger (cselló) A húrok mesterei című kamarakoncertre érkezett városunkba, egyfelől a várszínháznak, másfelől az Erkel Ferenc Társaságnak és a társaság vezetőjének meghívására, aki nem más, mint Erkel Ferenc leszármazottja, Somogyváry Ákos karnagy. Nem véletlen, hogy a koncert az elnök köszöntőjével kezdődött, amely éppúgy, mint a korábbi alkalmakkor, annyira frappánsra sikeredett, hogy befejeztével akár haza is lehetett volna menni. De milyen jó, hogy maradtunk! Hiszen az a produkció, amellyel a meghívott előadók megörvendeztettek, a világ bármely pontján vastapsot érdemelt és kapott volna.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ehhez elsősorban maguk az előadók kellettek, köztük Alexandre Dubach, akit honfitársai Svájc Paganinijeként emlegetnek. A hegedűművész 15 évesen debütált, útját Yehudi Menuhin és Nathan Milstein egyengette, majd lemezre játszotta Paganini összes művét. Ebből a merítésből a Bartók Rádió is gyakran közvetít válogatást. A trió másik férfi tagja, Jürg Eichenberger csellóművész, akit Erkel Bánk bánja már első hallásra annyira levett a lábáról, hogy egy héten belül előállt Melinda áriájának átiratával. Egyébként a luzerni zeneművészeti főiskola professzora, szólistaként és zenekari tagként is rengeteget foglalkoztatják.
A három muzsikus Áchim Erzsébet kezdeményezésére indult útnak a Ton Art koncersorozat keretében. Az orgonaművészt nem szükséges különösképpen bemutatni a gyulai közönségnek: rendszeres visszatérő, az Erkel Ferenc Társaság elnökségi tagjai, a helyi zenei élet lelkes támogatója. Gyermekkorát a Károlyi utcában, a Bene-villaként ismert műemlék épületben töltötte. Zongorázni is Gyulán kezdett, mindössze ötévesen. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, később orgonistája lett több budapesti templomnak, tanított, lemezfelvételeket készített, és koncertezett, bejárta a világot.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A vendégművészek gyulai hangversenye Händel Passacagliájával indult, amit a norvég Johan Halvorsen átiratában adtak elő. Mégsem a jéghegyeket és a félhomályt, inkább Közép-Európa békebeli hangulatát hozták közel hozzánk hegedűn és csellón. A napsütötte utcákat beborító színes virágfüzéreket, a barátságosan árnyékos kávézókat. Ezt követően kis változás történt, a muzsikálás zongorán és csellón folytatódott, aztán csak zongorán, később trióban, a trió után hegedűn és zongorán, csellón és zongorán. Terítékre kerültek ismert (Mendelssohn-Bartholdy, Schubert, Paganini) és kevésbé ismert (Henryk Wieniawski, Edward Elgar, Jean-Baptiste Senaille, Fritz Kreisler) zeneszerzők, szomorkásan sétálgathattunk Lengyelország utcáin (Wieniawski: Legenda), szerelmesen gondolázhattunk Velencében (Mendelssohn: Velencei gondola dal), lehettünk lágyan olaszosak (Paganini: Cantabile), pattogósan franciásak (Senaille: Allegro Spiritoso) és osztrákosan amerikaiak (Kreisler: Londonderry Air), igazi szalonvirtuózok.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az est második része a kevésbé ismert, de annál közönségbarátabb darabokkal folytatódott, így ismét átadhattuk magunkat az élvezetnek. Álmodozhattunk a trióval a svájci polihisztor, Richard Flury andalító dalára (Álmodozás), szerenádozhattunk Gabriel-Marie zongorával kísért csellóra írt tündérjátékára (Sérénade badin), mígnem a felkerekedő szél össze nem borzolta a kottákat, nem kis feszültséget okozva. Ekkor már az Oroszországban született svájci Paul Juon filmbe illő táncának (Schlummerlied, Tanz) szólamaira és három romantikus miniatúrájára kalandozott a képzeletünk, hogy végül megállapodjon Carl Davidoffnál (Romance sans paroles), akiről Csajkovszkij azt mondta, ő a cselló fejedelme. A sort a lengyel Wieniawski Scherzo tarantella című bravúrdarabja zárta, amely alkalmat adott arra, hogy Alexandre Dubach megcsillogtathassa különleges tudását.
A külföldi zeneszámokat és a hangversenyt a magyarok zárták: Erkel Bánk bánjából Melinda áriája Jürg Eichenberger említett átiratában, a már-már sajátunknak tekintett Haydn Alla ungarescája, ráadásként pedig kétszer is a Hazám, hazám, amit a publikum éljenzésekkel és vastapssal köszönt meg az előadóknak. Csodálatos nyári estének lett így vége.
