Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bemutatták az ajándékba kapott Erkel-ereklyéket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2021. június 19. 09:00
Bemutatták az ajándékba kapott Erkel-ereklyéket
Az Erkel Ferenc Társaság koncertjén a tiszteletbeli tagok névsorát is ismertették

Dombi Ildikó, Szőnyi Martha, Görgényi Ernő és Somogyváry Ákos

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Erkel-ösztöndíjas gyulai fiataloknak rendezett hangversenyt az Erkel Ferenc Társaság június 18-án a gyulai Almásy-kastély parkjában. A koncerthez kapcsolódóan bemutatták a nagyközönségnek azt az öt, Erkel Ferenc hagyatékából származó tárgyat, amelyet Szőnyi Martha ajánlott fel az Erkel Ferenc Múzeum javára, és átadták az Erkel Ferenc Társaság Tiszteletbeli Tagja címeket.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Erkel Ferencnek még életében kultusza alakult ki szülővárosában, Gyulán.

Emlékeztetett: a zeneszerzőt 1888-ban Gyula díszpolgárává választották, halála után, 1896-ban pedig mellszobrot állítottak neki Göndöcs Benedek apátplébános, országgyűlési képviselő javaslatára. Hozzátette: Kallós Ede alkotása azóta is ugyanott áll, az Erkel téren, amely szintén megőrizte az idők folyamán a nevét.

Mindez jól jelzi Erkelnek a város szívében elfoglalt helyét – fogalmazott a városvezető, majd aláhúzta, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum is méltóképpen őrzi, gondozza a zeneszerző hagyatékát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A polgármester azt is felidézte: a helyi tehetségek támogatására 2018-ban művészeti ösztöndíjat alapított a gyulai képviselő-testület a javaslatára.

Egy évvel később, 2019 júniusában felavatták a vidéki Magyarország első teljes alakos Erkel-szobrát a Gyulai Várfürdő parkjában, tavaly novemberben pedig átadták a megújult Erkel Ferenc teret a városban – sorolta.

Szőnyi Martha, a zeneszerző ükunokájának, Szőnyi Zoltán zongoraművésznek az özvegye úgy fogalmazott: izgalmas, ugyanakkor felemelő pillanat, hogy Erkel szülővárosában átadhatja a családjukban kegyelettel őrzött ereklyéket, amelyek reményei szerint újabb adatokkal szolgálhatnak a zenetörténészeknek, muzikológusoknak.

Az özvegy a gyulai múzeumnak ajándékozott egy 1874-ből származó fényképalbumot, melyet Erkel a Hunyadi László című operája bemutatójának 30. évfordulóján, a 200. előadás emlékére kapott a Nemzeti Színháztól. Ugyancsak az intézményhez került Erkel karmesteri pálcájának faragott elefántcsontból készült díszfogantyúja, valamint egy korabeli fénykép Liszt Ferencről, a zeneszerző pálya- és intézményalapító társáról. Az adományok között van egy névjegykártya is, melyet Liszt adott Erkelnek, és Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző Erkel Gyulának, a komponista fiának ajánlott dalának kottája.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Dombi Ildikó, a múzeumot működtető Erkel Ferenc NKft. ügyvezetője kifejtette: különösen becses számukra, ha eredeti, saját történettel bíró műtárgyakkal gazdagodik a gyűjteményük.

Emlékeztetett: az Almásy-kastélyban maga Erkel is fellépett egy jótékonysági rendezvényen, melyet a megyei kórház javára szerveztek.

Mint megtudtuk, a felajánlott tárgyakat június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján az Erkel-emlékházban is bemutatják, majd restaurátorhoz kerülnek.

Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Erkel Ferenc szépunokája elmondta: a koronavírus-járvány miatt többször is el kellett halasztaniuk az Erkel-ösztöndíjasok koncertjét, emiatt alakult úgy, hogy az Almásy-kastély parkjában hárman léphetnek fel egyszerre: Szegedi Réka Panna (blockflöte), Rózsa Kitti (ének) és Pusztaszegi Ákos (trombita).

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az elnök felidézte: az Erkel Ferenc Társaság és a Budapesti Filharmóniai Társaság 2021-ben útjára indította a www.magyarhimnusz.hu honlapot, és elkészítette a Himnusz regényes története, valamint a Szózat regényes története című ismeretterjesztő filmeket.

Hangsúlyozta: célul tűzték ki, hogy Erkel Ferenc eredeti himnusza visszakapja a méltó helyét. Ebben többen is segítették a társaságukat az elmúlt két és fél évben, őket választották idén tiszteletbeli tagjukká.

Az Erkel Ferenc Társaság Tiszteletbeli Tagja címet kapta Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke, Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője, Batta András Erkel Ferenc-díjas, Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, a Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint posztumusz az idén elhunyt Bencze Izabella, a Magyar Rádió Közalapítvány ellenőrző testületének egykori elnöke, a Közszolgálati Közalapítvány volt kurátora.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)