Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai tehetségek koncertje a kastélyparkban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2021. június 12. 17:39
Gyulai tehetségek koncertje a kastélyparkban
Erkel-ösztöndíjban részesülő gyulai fiatalok részvételével rendeznek hangversenyt

Erkel-ösztöndíjban részesülő gyulai fiatalok részvételével rendez ingyenes hangversenyt június 18-án az Erkel Ferenc Társaság a gyulai Almásy-kastély parkjában. A koncert keretében átadnak öt, egykor Erkel Ferenc személyes használatában lévő tárgyat, és az Erkel Ferenc Társaság Tiszteletbeli Tagja címek is gazdára találnak – írta közleményében a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc NKft.

Az Erkel Ferenc Társaság szervezésében megvalósuló hangverseny fellépői a gyulai önkormányzat művészeti ösztöndíjasai. Szegedi Réka Panna 2011-ben a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte zenei tanulmányait, jelenleg a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 11. osztályos tanulója. Úgy tervezi, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológia szakán vagy a Krakkói Zeneakadémia Régizene Tanszékének blockflöte szakán tanul tovább. 

Rózsa Kitti szintén a helyi zeneiskolában kezdte tanulmányait, majd a Békéscsabai Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában és a Budapesti Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában tanult énekelni. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán folytatta, jelenleg mesterszakos operaénekes hallgató. Iskolai tanulmányai mellett több neves operaénekes kurzusán is részt vett.  

Pusztaszegi Ákos ugyancsak a gyulai művészeti iskolában kezdett zenét tanulni, a választott hangszere a trombita volt. A budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium elvégzését követően felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, jelenleg is itt tanul.

A koncerten Mozart, Vivaldi, Haydn, Telemann, Massenet, Mascagni és Erkel művei csendülnek fel. Közreműködik Gál Csaba zongoraművész, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és az Erkel Ferenc Vegyeskar. Vezényel: Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke.

Az este fél nyolckor kezdődő esemény díjtalan, de regisztrációhoz kötött, és védettségi igazolvánnyal látogatható. A részvételi szándékot az erkeltarsasag1810@gmail.com e-mail-címen lehet jelezni.

A közleményben arra is kitértek, hogy a program keretében adják majd át az Erkel Ferenc Társaság Tiszteletbeli Tagja címeket, valamint azokat a tárgyakat, amelyeket Szőnyi Márta ajánlott fel az Erkel Ferenc Múzeum javára. Erkel Ferenc ükunokájának, Szőnyi Zoltán zongoraművésznek az özvegye a gyulai intézménynek ajándékozott egy 1874-ből származó fényképalbumot, Erkel karmesteri pálcájának faragott elefántcsontból készült díszfogantyúját, egy Liszt Ferencről készült fényképet, valamint egy névjegykártyát, amit Erkel Ferenc adott Lisztnek.

A tárgyakat a koncert kezdését megelőző egy órában a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont télikertjében bárki megtekintheti.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)