Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kosztin Flóra győzelemmel kezdte a nyarat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. június 08. 16:00
Kosztin Flóra győzelemmel kezdte a nyarat
A gyulai erősportoló négy elsőséggel zárta a nyárindító kupát

Rádió Smile Nyárindító Kupa néven rendeztek versenyt június 5-én Kiskunfélegyházán. Az erősportolókat felvonultató mezőnyben a gyulai Kosztin Flóra is rajthoz állt.

három trófeával hangolt a siófoki versenyre kosztin flóra

Fotó: facebook.com/flora.kosztin

A várakozásoknak megfelelően hatalmas mezőny gyűlt össze az évad első versenyén. A versenyzők két helyszínen kapcsolódhattak be a versenyszámokba.

Kosztin Flóra lapunknak elmondta, több mint fél éven keresztül otthoni körülmények között zajlott a felkészülése, a konditermi edzést, verseny fekvenyomó padon történő gyakorlást csak az utolsó két héten sikerült beiktatnia.

– Úgy mentem a versenyre, hogy nem is tudtam igazán mire vagyok képes. A kevés technikai edzés érződött a gyakorlatok végrehajtása közben, de a körülményekhez képest sikerült helytállnom – ismertette

A gyulai erőemelő a 40 év fölötti versenyzők között súlycsoportjában és az abszolút kategóriában (teljes 40 fölötti női mezőny) is első helyezést ért el, az open (nyílt, korosztálytól független) kategóriában pedig súlycsoportjában aranyérmet nyert, abszolútban pedig a második helyre állhatott fel.

– A következő megmérettetés a siófoki Muscle Beach versenye lesz, ahol már szeretném kihozni magamból a maximumot, ezzel ismét feladni a leckét a fiataloknak. 65 évesen sem szeretném még kiadni a kezemből a Muscle Beach fekvenyomás abszolút bajnoki címét, amelyet eddig zsinórban nyolcszor sikerült megnyernem – zárta Kosztin Flóra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)