Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Lila” sulis sikerek a diákolimpia döntőjén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. június 07. 15:00
„Lila” sulis sikerek a diákolimpia döntőjén
Tizenegy bajnoki címmel zárt a gyulai iskola fekvenyomó csapata

taroltak a gyulai diákok a diákolimpiai döntőn

Fotó: 5. számú általános iskola és sportiskola

Tizenegy diákolimpiai címmel és két ezüstéremmel zárta a Magyar Fekvenyomó Szakszövetségi diákolimpiai döntőjének küzdelmeit a gyulai 5. sz. általános iskola június 5-én Szikszón.

Pluhár János testnevelő elmondta, a versenyt a fokozott járványügyi szabályok betartása mellett szabadtéren rendezték meg. A megmérettetésen a fürdővárosi iskola tizenkét versenyzővel állt rajthoz.

Mint megtudtuk, a gyulai tanulók egy intenzív felkészülési szakasz után vettek részt a versenyen, amelyet 11 diákolimpiai címmel és két ezüstéremmel zártak. A kiváló eredménynek köszönhetően a IV. korcsoportos leány és a fiú csapat is a pontverseny első helyén végzett.

A leány csapat Mészáros László világcsúcstartó fekvenyomótól, a fiú csapat Berke Lóránd szövetségi elnöktől vehette át a győztesnek járó kupát.

Egyéni győztesek: Mócz Martina Lina, Tapasztó Boglárka, Kiss Hajnalka, Plaszkó Vivien, Lázok Bence, Prohászka Máté, Balog Dominik, Szenczi Adrián és Nagy Szabolcs. II. helyezést értek el: Szabó Dóra és Kovács Zalán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)