Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hétvégén számos programmal várja az érdeklődőket az Erkel Ferenc NKft.

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2021. május 29. 09:30
Hétvégén számos programmal várja az érdeklődőket az Erkel Ferenc NKft.
Mutatjuk, mivel várnak szombaton és vasárnap

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Több programmal várja az érdeklődőket a hétvégén a várnál és az Almásy-kastélynál az Erkel Ferenc NKft. – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, a cég kommunikációs vezetője.

Elmondta: a garantált programok még nem indulnak el, a vár mellett azonban szombaton és vasárnap is ki lehet próbálni az íjászkodást a Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjaival, akik fegyverbemutatót is tartanak.

Vasárnap gyereknapi programokkal várják a családokat a várkertben, a rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható – tudtuk meg. A helyszínen fellép a Hanta Banda, a Bizseri Bábcsoport, valamint a Tompeti és Barátai. Műsort ad még tanítványaival Gyalogné Veres Katalin, Gyula Város Egyesített Óvodája pedig flashmobbal készül a gyereknapra.  

Az Almásy-kastély elé fotópontokat és „akadálypályát” helyeznek ki vasárnap, de szabadtéri játékokkal is várják a gyerekeket.

Ahogy arról már beszámoltunk, a védettségi igazolvány nélkül is látogatható Rondellánál szombaton este LED-falon nézhetik végig a vendégek a Bajnokok Ligája döntőjét. Fábián Tamás jelezte: a kijelző a szombati eseményt követően is a vendéglátóhelyen marad, hogy a futball-Eb mérkőzéseit is figyelemmel kísérhessék a vendégek.

Arról is beszámolt, hogy a Kohán Képtár június 6-ig zárva nyitva, helyette a Tourinform Iroda épületében található rádiótörténeti kiállítást tekinthetik meg a Visit Gyula Card és a Gyulakult csomagokat vásárlók.

A kommunikációs vezető emlékeztetett: az Erkel Ferenc NKft. többi kiállítása látogatható, de csak védettségi igazolvánnyal. A cég kizárólag a plasztikkártyát és a telefonos applikációt fogadja el igazolásként.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy tárlatvezetéseket továbbra sem tartanak, de azok kezdési időpontjaiban a kastély előtt, illetve a várudvaron tájékoztatást adnak a vendégeknek a kiállítóhelyekről.  

A kastély szabadulószobái szintén látogathatók, a programokra előzetesen a 06-66/650-218-as számon kell regisztrálni – mondta el a kommunikációs vezető.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)