Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Házhoz ment a történelem a Magvető általános iskolába

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. május 15. 08:30
Házhoz ment a történelem a Magvető általános iskolába
A diákok több témában hallgathattak meg előadásokat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Újabb állomásához érkezett az Október 23. Alapítvány Házhoz megy a történelem című információs sorozata május 14-én. A szervezők ezúttal a Magvető Református Általános Iskolában tartottak előadásokat a diákoknak.

Az alapítvány elnöke, Bagyinszki Zoltán lapunknak felidézte: a programsorozat ötlete tavaly tavasszal született meg, azóta több eseményt szerveztek. 

– Arra gondoltunk, tehetnék valamit azért, hogy a diákok a gyulai ötvenhatos hősöket jobban megismerjék, számukra érdekes formában – fogalmazott.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szervezők elsősorban az általános iskola felső tagozatosait és középiskolásokat igyekeztek megszólítani programjukkal.

– Ez alkalommal két témára fókuszáltunk. Szerveztünk egy székkiállítást, melyen egy fontos helyi történelmi személyiséget, M. Szabó András 56-os polgármestert mutattuk be, és a többi gyulai hőst. Emellett a helyi értéktár munkáját is bemutattuk, az érdekességeket állítva középpontba – fejtette ki.

Hozzátette, a rendezvény végén a  fotózás alapjaival is megismerkedhettek a diákok.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)