Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Évértékelő Zsilák Mátyással

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. december 30. 15:00
Évértékelő Zsilák Mátyással
Megkérdeztük a gyulai sportolókat

Zsilák Mátyás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Mit volt számodra az idei év legnagyobb sportsikere?

– A legnagyobb sikerem ebben az évben, hogy tizenöt góllal versenyben vagyok az U17-es bajnokság gólkirályi címéért. Ha a csapatsikert is megemlíthetem, akkor azt mondanám, hogy több csapattal is nagyon szoros meccset játszottunk, amelyeket meg is tudtunk nyerni. Kiemelném ezek közül a SZEOL SC elleni mérkőzést, ahol egy kifejezetten erős ellenfelet tudtunk első alkalommal legyőzni a bajnokságban. Plusz öröm számomra, hogy azon a mérkőzésen is be tudtam találni a hálóba.

– A COVID-járvány mennyire befolyásolta a versenyszezont?

– Az edzéseket a vírushelyzet nem befolyásolta, azonban a bajnokságok lebonyolításában már gondot okozott. A nagypályás bajnokságban 1-2 mérkőzésünk lett volna még hátra, amikor leállt az őszi idény, de a futsalbajnokságban is sok mérkőzésünk elmaradt.

– Mik a jövő évi terveid és céljaid? 

– Csapatszinten a lehető legjobb pozícióban szeretnénk végezni a tabella 2020/2021-es szezonjában. Egyéni elismerésként mindenképpen szeretném megnyerni a gólkirályi címet a bajnokságban. A távoli célom, hogy profi labdarúgó legyek, és szeretnék bemutatkozni a felnőtt NB I.-es bajnokságban is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)