Gyulai Hírlap - „A lehető legkevesebb eszközzel kell a legtöbbet megmutatni”

– Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal? Mikor kezdtél el írni?

– Azt gondolom, hogy a szülőknek rendkívül fontos szerepe van a gyerekek olvasóvá nevelésében. Nekem szerencsém volt, mert a szüleim komoly hangsúlyt fektettek erre. Nem tudnék felidézni olyan estét, amikor anyukám kihúzta volna magát a meseolvasás alól: én stószba hordtam a könyveket, ő pedig zokszó nélkül olvasott. De arra is akadt példa, hogy filmeken keresztül jutottam el egy-egy regényhez, például apukámmal kismilliószor láttuk a Robert Vernay-féle Monte Cristo grófja-feldolgozást. Ha a filmen keresztül nem szeretek bele a történetbe, talán sosem bukkanok rá a könyvre. Írni pedig kiskamaszként, tinédzserként kezdtem, és mindenféle műfajjal kísérleteztem, de jobb, hogy ezek a szövegek a fiókban maradtak.

– Voltak olyan meghatározó írók, költők, akik hatottak rád, formálták a stílusod?

– Azt hiszem, akármit olvas az ember, az akarva-akaratlanul hatással van rá, minden olvasmányélmény ad hozzánk valamit, és mindezek a benyomások később öntudatlanul is tetten érhetők az írásainkban is. A meghatározó olvasmányélményem talán mindig éppen az, amit a kezemben forgatok, most például Salingertől a Zabhegyező és Carlo Levitől az Ahol a madár se jár. Azt, hogy volt-e rám valaki olyan mértékű hatással, hogy érzem a saját szövegeimen az ő kézjegyét is, nem tudom megmondani. Azt hiszem, a kívülálló szemek, olvasók és kritikusok tisztje lesz megítélni, hova, kihez közelítőnek találják a prózámat, én pedig kíváncsi leszek a véleményekre. Azt viszont biztosan megtanultam az eddig olvasottakból, hogy a kevesebb több. A lehető legkevesebb eszközzel kell a legtöbbet megmutatni, ettől lehet igazán jó egy próza.

– Jelentek meg korábban írásaid?

– Másodév óta publikálok rendszeresen. Az első folyóirat, amely elfogadta egy novellámat, az Eső volt, de mellette megjelentek szövegeim többek között az Élet és Irodalomban, a Látóban, vagy a Kulteren. Könyvből azonban a Hol is kezdjem az első.

– Hogyan született a Hol is kezdjem?

– Ez a könyv valószínűleg soha az életben nem születik meg, ha nem küldtem volna be egy novellát a Pagony Kiadó 18. születésnapi pályázatára. Két héttel az eredményhirdetés után érkezett egy e-mail, amelyben megkértek, hogy fáradjak be a kiadóhoz egy beszélgetésre, ott pedig nekem szegezték a kérdést, hogy lenne-e kedvem írni egy ifjúsági regényt. Nem is kellett gondolkodni, azonnal igent mondtam. Nagyjából 2019. november végén, december elején kezdtem bele az írásba, és augusztusra állt össze a teljes kézirat. Ami a könyv megírásának körülményeit illeti, számos hely kötődik hozzá, a szülői házam, az egykor Bay Zoltánnak is otthont adó Eötvös Collegium, megannyi Pest és Békés megye között cikázó, változatos szagú MÁV-szerelvény, na meg a Fehér- valamint a Fekete-Körös különböző partszakaszai. A karantén alatt, mint sokan mások, mi is a természetbe menekültünk. Ücsörögtem a kempingszékben, ölemben a laptop, a lábunk alatt ott motozott a pirókegér, Laci egymás után kapkodta ki a halakat, én pedig elszántan pötyögtem a billentyűzeten.

– Miről szól a könyv, honnan jött az ötlet?

– A regény egy tizennégy-tizenöt éves lány első gimnáziumi évét járja körül, és annak minden gondját, örömét, csalódását és élményét. Azt tudtam, hogy egy fiatal lányt szeretnék a történet elbeszélőjének, aztán kézenfekvő megoldásnak kínálkozott, hogy az a bizonyos első év adja a keretet, amely talán sok szempontból meghatározóbb is, mint az utolsó.

– Tükrözi a történet a saját gimnáziumi élményeidet?

– Igyekeztem, hogy teljesen minimalizáljam a főhősben azt, aki én vagyok. Az, hogy a főhősnek nem tudjuk meg a nevét a regény végéig, tudatos döntés volt, méghozzá azért, mert ez a lány valamennyire mindannyiunkban ott van, ugyanolyan problémákkal küzd, mint sokan ebben a korban. A lelkem mélyén sejtettem ugyan, de a regény megjelenését követően be is igazolódott, hogy erős a hajlam az emberekben arra, hogy referenciálisan olvassanak, ugyanis többen megkerestek és érdeklődtek, hogy ők benne lesznek-e a könyvben, rá fognak-e ismerni a gimnáziumi évekre. A válasz természetesen az, hogy nem. Ez fikció. Sok szerzőnél bejött már, szóval gondoltam, én is kipróbálom.

– Mik a terveid? Lesz-e folytatása a könyvnek, esetleg más vizekre eveznél a jövőben? 

– Nincsenek nagyratörő terveim, egyelőre szeretnék visszatérni a novellaíráshoz, és menet közben kitalálni, hogyan tovább. A Hol is kezdjemnek nem tervezek folytatást, úgy érzem, ez a történet így komplett, ahogy van, nincs mit hozzátenni, ugyanakkor, ha az olvasóközönségnek elnyeri a tetszését a könyv stílusa, nem zárkózok el egy újabb ifjúsági regény írásától sem, mivel igazán boldoggá tett ez a munkafolyamat.