Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Maga mögé utasította a mezőnyt a gyulai erősember

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. november 25. 15:00
Maga mögé utasította a mezőnyt a gyulai erősember
Lindeisz Gábor nyerte az Erős Emberek Kamionhúzó Ligáját

lindeisz Gábor nyerte el az Ország Legjobb Kamionhúzója címet

 

Egy gyulai erősember, Lindeisz Gábor nyerte az Erős Emberek Kamionhúzó Ligáját, melyet november 7-én Kecskemét rendezett meg a Magyar Erősember Szövetség.

A megmérettetésen a többfordulós bajnokság legjobb nyolc versenyzője mérte össze erejét. Lindeisz Gábor első alkalommal csatlakozott a kamionhúzó liga mezőnyéhez. A Magyar Erősember Szövetség I. osztályában szereplő versenyző komoly sportmúlttal a háta mögött érkezett a mindent eldöntő húzásra.

– Tizennyolc évvel ezelőtt fogtam először súlyzót a kezembe, a vasak világa magával ragadott, és ez a tűz a mai napig ég bennem. Három éve ismerkedtem meg az erősportok egy speciális ágával, az erősember sporttal. Ez egy nagyon összetett sportág, nem elég erősnek lenni, gyorsnak, robbanékonynak és kitartónak is kell lennie annak, aki a legjobbak között szeretne végezni – ismertette.

Lindeisz Gábor szorgalmát és elkötelezettségét siker koronázta, hiszen tavaly az év felfedezettjének választották, jelenleg is az ország tíz legerősebb embere között tartják számon.

– A hazai legjobbak között mutathatom meg egyedüli gyulaiként, hogy mire vagyok képes. Évente 6-8 verseny alkalmával kell tanúbizonyságot tennem az erőmről – tette hozzá.

A ligában szereplő versenyzőknek három forduló alatt kellett kvalifikálniuk magukat a döntőbe. Lindeisz Gábor az utolsó viadalon negyediként végezve váltotta meg belépőjét a fináléra.

A fürdővárosi erősember a kecskeméti kamionhúzó döntőre is csúcsformában érkezett. Az ob döntője két fordulóból állt, az első körben ülve, egy kötél segítségével, a második etapban állva, egy versenyzőre csatolt hámmal kellett mozgásra bírni a 8,5 tonnás elektromos kamiont. Lindeisz Gábor hibátlan teljesítményével a kecskeméti verseny élén végzett, így elnyerte az Ország Legjobb Kamionhúzója címet.

– Nagyon örülök a győzelmemnek, sok munka van ebben a bajnoki címben. A jövőben hazai és nemzetközi szinten is szeretnék még előrébb jutni – értékelt a gyulai versenyző.

Fontosabb eredmények: 2019-ben az év felfedezettje, a Prémium Liga I. osztályú versenysorozat állandó résztvevője, Grip ob 1. hely Magyarország legerősebb szorítása, országos csúcstartó Apolló-rudas felhúzásban 186 kilogrammal. 2020-ban páros ob 3. hely, Erős Emberek Kamionhúzó Ligája 1. hely.

Legnagyobb megmozgatott súlyok: 500 kilogrammos traktorkerék átfordítása, 180 kilogrammos kőgolyó emelése, 2x160 kilogrammos koffer cipelése, 12,5 tonnás kamion elhúzása és 130 kilogrammos farönk kinyomása fej fölé.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)