Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Töltsd fel magad!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2020. november 19. 17:30
Töltsd fel magad!
A Magna Balance úgy működik, mint egy mágneses sejtakkutöltő

 

 

A mágneses biostimuláción alapuló Magna Balance használatával javíthatunk az életminőségünkön – hangsúlyozta Komódi Judit, az eszköz feltalálója, gyártója és forgalmazója, aki háromrészes sorozatunk második részében arról beszél, hogyan pattant ki a fejéből az ötlet.

Komódi Judit 1989-ben indította el egyéni vállalkozását. Talp- és a testmasszázzsal, reikioktatással, theta healinggel, valamint ékszer- és ajándéktárgy-készítéssel is foglalkozik, és 2000-ben a mágneses biostimulációt is felvette a fő tevékenységei közé.

A gyulai vállalkozó elmondta: közérzetjavító, izomlazító és masszírozó eszközcsaládját, a Magna Balance Familyt használatiminta-, formatervezésiminta- és védjegyoltalom alá helyezte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Emellett az Európai Szabadalmi Hivatalban is regisztrálták, és a Gyulai Termék védjegy használati jogát is megkapta.  

– Az egészségem és a munkabíró képességem megőrzése érdekében sokféle eszközt kipróbáltam. Bár jónak bizonyultak, mindnél felmerült az a probléma, hogy a használatuk közben nem tudtam dolgozni – idézte fel. A probléma megoldása érdekében kezdett bele egy olyan módszer kidolgozásába, amely munka közben is alkalmazható. Összeállította az első mágneses eszközét, amihez tartókat is varrt.

Ezt változatott a feltaláló tovább fejlesztette, így született meg a Magna Balance Family eszközcsalád és a mágneses masszírozás, a „magnesszírozás” ötlete.

 

 

 

– Olyan eszközt szerettem volna készíteni, amely hatékonyan, egyszerűen és kényelmesen használható a szervezet közérzetjavító mágneses biostimulációjára, izomlazító masszírozására – fejtette ki.

Elmondta: az elkészült eszközöket először a családja, a barátai és a közeli ismerősei próbálták ki, de néhány darabot jótékony célra is felajánlott, például az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület által szervezett futóverseny résztvevőinek. A vállalkozó arról is beszámolt, hogy a tapasztalatok begyűjtése után pattant ki a fejéből a csuklón hordható, óra formájú változat.  

Komódi Judit a közepesen erős mágneses térrel rendelkező Magna Balance-ot úgy fejlesztette ki, hogy derékra, vállra, csuklóra is rögzíthető legyen, így bárhol, bármikor lehet használni. Rendszeres alkalmazásával ellazíthatók az izmok, könnyebbé válhat a mozgás, és optimális szinten tartható a szervezet energiaszintje.

– A Magna Balance segítségével visszapótolhatjuk a hiányzó mágneses energiánkat. Emellett az eszköz rendszeres használata a szervezet önszabályozó rendszerét is támogathatja – ismertette a feltaláló.

Elmondta, az eszköz személyesen és online is megvásárolható. A találmányról a www.magna-balance.hu oldalon vagy a 06-30/215-6476-os telefonszámon kérhető bővebb tájékoztatás.   

 

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)