Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyílt héten mutatkozott be az Erkel-gimi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Farkasné Csató Katalin • MAGAZIN • 2020. november 18. 14:00
Nyílt héten mutatkozott be az Erkel-gimi
Hírek a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumból

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium évek óta nagy súlyt fektet arra, hogy megismertesse az általános iskolák végzős tanulóit képzési rendszerével, programjaival és kollégiumi életével. Intézményünk vezetősége ennek érdekében minden évben ellátogat általános iskolai szülői értekezletekre, emellett beiskolázási tájékoztatókat tartunk, nyílt napot szervezünk. Ebben a tanévben azonban erre nem volt mód, ezért hirdettük meg nyílt hetünket.

Részlet az Erkel-gimnáziumot bemutató videóból 

Fotó: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium

Az események a gimnázium hivatalos közösségi oldalán zajlottak. November 5-én Zámori Ida intézményvezető online élő beiskolázási szülői értekezletet tartott, melyen prezentáció segítségévél mutatta be a gimnáziumot és az induló képzési formákat. A tájékoztatót követően a szülők kérdéseket tehettek fel, amiket az iskola vezetése azonnal megválaszolt. Nagy örömünkre szolgált, hogy az online eseményen több mint 200 érdeklődő vett részt.

A végzős általános iskolás diákoknak szervezett programok november 9-én kezdődtek. Az első napon egy kisfilmben mutatkozott be a gimnázium, és játékra hívta az érdeklődőket: egy kódot kellett megtalálni és feltölteni a gimi honlapjára. A megfejtők között erkeles ajándékcsomagot sorsolunk ki.

Másnap, kedden virtuális sétára hívtuk az érdeklődőket. Az intézmény fontosabb helyiségeiről panorámafotók készültek, így azokat körbejárva lehetett megtekinteni. Ezúton is köszönjük az élményt Pénzes Sándornak.

Szerdán szeretett iskolaújságunk, a Szemfüles új száma jelent meg. Az igényes kiadvány végiglapozásával a gimi kulturális életébe pillanthattak be az érdeklődők.

A csütörtök a kollégium napja volt. Ekkor virtuális séta segítségével a koli helyiségeibe kukkanthattak be a látogatók, valamint egy összeállítást láthattak az itt lakó diákok életéről.

A pénteket a leendő erkelesek napjának szántuk. A honlapra feltett magyar- és matematikafeladatokkal az ő felkészülésüket szeretnénk segíteni a felvételi vizsgára. Emellett vetélkedőre is hívtuk őket angol nyelvből és természettudományból.

A nagy meglepetést a nyílt hét plusznapja tartogatta. Ekkor a leendő osztályfőnökök mutatkoztak be egy kisfilm segítségével.

Reméljük, sikerült felkeltenünk az érdeklődést gimnáziumunk iránt. Szeretettel várjuk az új tanévben az új erkeleseket iskolánkba!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)