Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az élvonalban végeztek a gyulai erőemelők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. szeptember 18. 16:00
Az élvonalban végeztek a gyulai erőemelők
Ficzere Tamás az összetettben is elhozta a bajnoknak járó serleget

Három gyulai sportoló is rajthoz állt szeptember 12-13-án Szombathelyen, a Magyar Erőemelő Szövetség által szervezett RAW Ifi Junior Masters Open és Csapat Bajnokságon. A gyulai erőemelők az élvonalban végeztek. 

Ficzere Tamás a dobogó legfelső fokán

 

A csaknem száz nevezést hozó viadalon Ficzere Tamás, Pluhár János és Torzsa Ferenc képviselte a fürdővárosi színeket. Mindhárom sportoló a gyulai Atlas Fitness Centerben készült föl a megmérettetésre. A gyulai versenyzők igencsak kitettek magukért, hiszen ketten is az első helyet szerezték meg kategóriájukban.

Ficzere Tamás a Sirius Lifting Erőemelő és Szabadidős Sportegyesület színeiben masters II.-es (50–59 év) korosztályban indult, ahol a 93 kg-os súlycsoportban 590 kilogrammos teljesítményével új korosztályos csúccsal győzött. A csúcsdöntő eredmény elérése közben 217,5 kilogrammal guggolásban és 242,5 kilogrammal felhúzásban szintén korosztályos csúcsot állított föl. Ficzere Tamás teljesítményével a masters II. összesített versenyét is megnyerte, ezenkívül az egyesületi csapattal is bajnokságot nyert.

Pluhár János a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület színeiben, a masters III. (60–69 év) kategóriában lépett a súlyok elé. A 83 kilogrammos súlycsoportban debütált erőemelő egyéni csúccsal, 327,5 kilogrammal kategóriájának győztese lett, az összesített versenyben pedig második helyen végzett.

Torzsa Ferenc a Marvel Team SE sportolója férfi open kategóriában mérettette meg magát, ahol a 105 kilogrammos súlycsoportban 567,5 kilogramm összteljesítménnyel a 12. helyen végzett.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)