Gyulai Hírlap - A kassai polgárok

A Gyulai Várszínház 57. évadának harmadik bemutatója a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója volt. Márai Sándor A kassai polgárok című drámájából készült darabot tekinthettük meg szünet nélkül két órában, Szabó K. István rendezésében.

Az 1942-ben megírt művet elsőként 1990 szeptember 28-án mutatta be a Nemzeti Színház Sík Ferenc rendezésében, parádés szereposztásban. Szoktam mondani: „Márai minden sora esszencia”. Nem véletlen, hogy – a nagy érdeklődésre való tekintettel – már a főpróbán közel telt házas nézőtér fogadta a Nemzeti ismert színészeit: János mester (Rátóti Zoltán), Ágnes, János felesége (Tóth Auguszta), Jakab, a polgár (Schnell Ádám), Gergely páter (Blaskó Péter), Genovéva (Barta Ágnes), Kristóf, a fia (Berettyán Sándor), Petrus, a bíró (Horváth Lajos Ottó); Dyles, a molnár (Szarvas József); Leonardus, a szűcs (Rácz József), Szabina, dajka (Nagy Mari), Zakariás, literátus – 1. fejszés (Herczegh Péter), Angelus, literátus – 2. fejszés (Szép Domán), Timót, fürmender (Bakos-Kiss Gábor); István püspök (Rubold Ödön). Érdekesség, hogy az 1990-es változatban Rubold Ödön még Kristófot játszotta.

A történet egy kassai szobrászművész műtermében játszódik, amelyet díszlettervezőként Mira János alkotott meg. Sikerült igazi antik hangulatot teremtenie egy gótikus templommaradvánnyal és egy Antigoné-szerű, hatalmas szoborfejjel, amely középen kettéhasadt, ahogyan a főszereplőnk szíve is meghasonlott. A jelmeztervezést furcsának ítélem, hiszen Bianca Imelda Jeremiasnak össze kellett hangolnia a 14., a 20. és a 21. századot. Az öltözékek többsége Márai-korabeli, 20. század eleji, klasszikus, polgári ruházat. Nem volt egyszerű dolga a dramaturg-zeneszerző Verebes Ernőnek sem, hiszen a ruhaválasztások, a szövegkörnyezetek, az eredeti darab következetlenségei feladták a leckét, hogy a néző számára követhető vonalvezetés maradjon: két szerelmi háromszög párhuzama és lezáratlansága (Genovéva-János-Ágnes; János-Genovéva-Kristóf), a kassai polgárok jogszerzésének szála különféle idődimenziókban (emellett még Dyles és Leonardus személyes tragédiái).

Márai személyes élményekből táplálta darabját. A történelemben elhíresült, indokolatlan kassai bombázás (1941. június 26.) után gondolta át az emberi együttélés, a hit és művészet lehetőségeit. Művében a 14. századi Kassára röpít vissza, ahol egy templomépítés körül bontakozik ki a polgárosodás és a szabad királyi várossá válás igénye. Károly Róbert kiskirályokkal (Csák, Borsa, a történetben pedig Aba nádor) való harcának kora ez, ahol a konc maga a Felvidék. Történelmi tény, hogy a rozgonyi csata közvetlen előzménye az volt, hogy 1311 szeptemberében a kassai polgárok városi kiváltságaik védelmében megölték az egyik kiskirályt, Aba Amadé nádort. A 14. századi eseménysor mellett és közben azonban a 20. századi kassai bombázás ténye és a város lángok martalékává válása is felettünk lebeg… Kristóf pedig – az elején apjának kijelentve – vonaton akar a messzi Itáliába utazni; a királyi pecséttel ellátott okiratot 21. századi iratmegsemmisítővel darálják le a hol indokolatlanul Pennywise bohóc, hol Mr. Smith ügynök jelmezbe bújtatott jegyzők, illetve literátusok: nem tudtam hova tenni ezt a halmozott anakronizmust. Ugyanaz a probléma merült fel, mint 30 évvel ezelőtt. Sík Ferenc sem tudott mit kezdeni a történet idővezetésével, Szabó K. is meghagyta az eredeti Márai következetlenségeket, hiszen nem volt kötelessége rendet tenni, ismét klasszikusabb köntösbe bújtatta a darabot, de hibáit nem küszöbölte ki.

Noha a történet középpontjában János mester, a kőfaragó-szobrász sorsa áll, a fókusz mégis erősebben helyeződik a múzsa szerepét betöltő Genovévára. Kétségtelenül ő a legizgalmasabb szereplő, a mindössze tizenöt esztendős örökbefogadott leány, aki egyrészt a templomi szobor mesteri arcának angyali ihletője, máskor maga a kísértés gyönyörű női testbe bújtatott ördöge. Ezt a kettősséget kiválóan hozza Barta Ágnes (a Gyulai Várszínház idei Havasi István-díjasa), a miatta való meghasonlást pedig remekül formálja meg Rátóti Zoltán. Tóth Auguszta karaktere szintén említésre méltó, agóniája közvetlenül a szemem előtt olvasható le a mimikájából. Erős érzelmi jelenlétet adott egy házasságban kibontakozó szerelmi tragédiának, ugyanakkor a beteljesülés hiánya érezhető maradt az elvarratlan szerelmi szálak és értelmetlen halálesetek miatt.

Mindezek ellenére a színészi játékok csak felerősítik a darab gyöngéit, mindenképpen jól sikerült adaptációt láthattunk, hiszen az eredeti tanulságok mégiscsak hangsúlyosabban maradtak meg: külföldre menni vagy itthon maradni, ez itt a kérdés (János vs. Jakab). Szeretni vagy túllépni (Genovéva-János-Ágnes)? Feladni vagy megvívni (Kristóf, Ágnes, Dyles)? Jogot szerezni vagy tűrni (Petrus vs. István püspök)? Új életet kezdeni minden téren vagy belesüllyedni a stabil lélekölésbe? Márainak saját magának kellett feltennie ezeket a kérdéseket. Ám mindenki tegye fel saját magának is: aki nem látta a darabot, az főleg! Aki látta, az kapott némi útmutatást: legyen büszke, hithű, hazafi és szerelmes magyar, polgár, ember és legfőképpen szabad, bármit is tegyen vagy bárhol is legyen a világon!