Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - MTÜ: Gyula Kelet-Magyarország első számú fürdővárosa

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2020. augusztus 14. 15:30
MTÜ: Gyula Kelet-Magyarország első számú fürdővárosa
Településünkön járt Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese

Könnyid László vezérigazgató-helyettes a gyulai Almásy-kastélyban 

Fotó: Gyulai Erkel Ferenc NKft. – Incze László

A napokban Gyulára látogatott Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese, aki többek között az Almásy-kastélyt is megtekintette. A fürdővárosról és a kiállítóhelyről is pozitívan nyilatkozott, úgy vélte, Gyula olyan célpont, amelyet szívesen ajánlanak az erre járók másoknak is.

Görgényi Ernő polgármester Facebook-oldalán azt írta, az MTÜ szervezésében tanácskozást tartottak a városházán Gyula és Békéscsaba turisztikai stratégiájáról, azaz arról, hogy milyen célokat szeretnénk elérni hosszú távon a turizmus területén.

Mint fogalmazott, a gyulai turizmusnak minőségben kell a legjobbak között lennie, nem pedig mennyiségben, és ezzel a stratégiával az MTÜ vezetése is egyetért. Hozzátette: Könnyid László vezérigazgató-helyettes és Gajda Tibor szakértő előadásából kiderült, hogy az MTÜ álláspontja szerint Gyula Kelet-Magyarország első számú fürdővárosa. 

Könnyid László az Almásy-kastélyban tett látogatása során kiemelte: nem sok olyan turisztikai attrakció akad Magyarországon, amely a gyulaihoz hasonló magas színvonalat képvisel. Azt is mondta, hogy a fürdővárosban kiemelkedően, példaértékűen kezelik a turisztikai attrakciókat, lépésről lépésre gondolkodnak. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A vezérigazgató-helyettes a gyulakult.hu-nak kifejtette, Gyula turizmusa nagyon jól alakul, az adatokból az látszik, hogy 2020 júliusában a Gyula–Békéscsaba turisztikai desztinációban 13 százalékkal több vendégéjszaka realizálódott, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Mint mondta, ez egy fantasztikus eredmény, hiszen 2019 rekordév volt, idén pedig a világjárvány már márciusban elsöpörte a turizmust. Az augusztusi számok is nagyon jól alakulnak, több mint hatezer foglalás van kilátásban erre a hónapra.

Jó eséllyel erősebb számok fognak születni augusztusban is, mint tavaly, de jó hír az is, hogy már szeptemberben is kétezer foglalás van a rendszerben – tette hozzá.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)