Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén elmarad a Gyulai Pálinkafesztivál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. július 30. 12:31
Idén elmarad a Gyulai Pálinkafesztivál
A Pálinka Show és a Körte a konyhában események sem lesznek megtartva

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében a mai napon bejelentett kormányhatározat augusztus 15. után sem engedélyezi az 500 főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvények megrendezését, ezért nem tartják meg idén a szeptemberre halasztott Gyulai Pálinkafesztivált – olvasható abban a sajtóközleményben, amelyet Bora Imre fesztiváligazgató és Görgényi Ernő polgármester adott ki ma.

Mint írták, a rendezvény előkészítése rendben megtörtént, a halasztás után megújult lendülettel szervezték a fesztivált, viszont a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel, a jogszabályi tilalomra figyelemmel az idei Gyulai Pálinkafesztivált idén nem rendezik meg.

A közlemény kitért arra is, hogy a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeit, a Pálinka Show-t és a Körte a konyhában elnevezésű eseményt sem tartják meg.

A Brillante – 2020 Nemzetközi Párlatverseny díjkiosztója és a nemzeti összetartozás pálinkájához kapcsolódó ceremónia kapcsán az elkövetkező pár napban hoznak döntést, tekintve, hogy ezek az események szűkebb körben zajlanak. „A helyes döntés meghozatalához a jogszabályokat pontosan ismernünk kell, hiszen a jelenlegi helyzetben, az utazási korlátozások, a szomszédos országokban zajló járványügyi helyzet miatt, rendkívül körültekintően kell minden lehetőséget megvizsgálnunk” – olvasható a közleményben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)