Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A jövőben karatét is tanulhatnak a gyerekek az iskolai testnevelésórákon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.SPORT • 2020. július 03. 17:10
A jövőben karatét is tanulhatnak a gyerekek az iskolai testnevelésórákon
Az első pedagógusképzést Gyulán tartották egy pilotprogram keretében

Pedagógus-továbbképzést tartottak a Gyulai Implom József Általános Iskolában

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Harmincórás, ingyenes pedagógus-továbbképzés tartottak július elején a Gyulai Implom József Általános Iskolában. A résztvevők a küzdősportok és a karate alapjait sajátították el, hogy a későbbiekben a diákoknak is átadják tudásukat az általános iskolai testnevelésórákon és szakkörökön. 

Mint megtudtuk, a képzést a Magyar Diáksport Szövetség, a Testnevelési Egyetem, a Magyar Karate Szövetség és a Honvédelmi Sportszövetség szervezte. A pilotprogramba a Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai, elsősorban testnevelőtanárai kapcsolódtak be. 

A helyszínen az is kiderült, hogy a gyulai képzésen részt vevő pedagógusok visszajelzéseit, javaslatait beépítik majd a programba, amely később országos kiterjesztésű lesz.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Csákvári László mesteroktató lapunknak elmondta, huszonnégyen vesznek részt a gyulai képzésen, a tanárok játékos, emészthető formában sajátítják el a karate alapjait. Hozzátette: a programmal szeretnék felkelteni az érdeklődést a küzdősport iránt.

– A játékos megközelítésen túl az önvédelem oktatásának alapjait is fontosnak tartjuk – ismertette. Mint megtudtuk, a képzésre legalább két főt delegáló iskolák a testnevelésórákon használható eszközcsomagot kapnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)