Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Extra összeggel egészíti ki a gyulai önkormányzat az idei szúnyoggyérítés költségeit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2020. június 30. 12:30
Extra összeggel egészíti ki a gyulai önkormányzat az idei szúnyoggyérítés költségeit
Repülőgépes szúnyogirtást mostantól nem lehet végezni, ezért többet járnak majd a szúnyogirtó autók

Molnár Csaba és Görgényi Ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Hétmillió forintos keretet különített el a gyulai önkormányzat az államilag meghatározott költségkereten túl az idei szúnyoggyérítésre – emelte ki Görgényi Ernő polgármester június 30-i sajtótájékoztatóján.

A városvezető elmondta: erre azért is volt szükség, mert a légi szúnyogirtás mostantól országosan tilos, és azt a szert, amelyet korábban használtak, már nem lehet alkalmazni. 

– Hétfőn lett volna kémiai szúnyoggyérítés Gyulán, de a rossz idő miatt el kellett halasztani, a napokban azonban ezt pótolják majd – hangsúlyozta. Hozzátette: a központi szúnyoggyérítést országszerte, így Gyulán is a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága végezteti, de emellett a gyulai önkormányzat is elrendel helyben szúnyoggyérítést.

– Négy alkalommal tervezünk az állami szúnyoggyérítésen felül helyi szúnyoggyérítést végezni, amire 7 millió forint áll rendelkezésre a költségvetésben – ismertette. Hozzátette: szakértő határozza meg azt, hogy mikor kell elrendelni a
szúnyoggyérítést.

Molnár Csaba, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője hozzáfűzte: a továbbiakban kizárólag a földi kémiai szúnyoggyérítés módszerét lehet alkalmazni, aminek két formája van, Gyulán mindkettőt alkalmazzák.

– Mindkettő gépkocsiról történik, az irtószert apró cseppekben juttatják a környezetbe – fejtette ki. Hozzátette: az egyik módszernél úgynevezett meleg köd képződik, vagyis az irtószer terjedését hő segíti. 

Mint kiderült, a szer közel 50 méteren terjed el, így az utakról akár a hosszabb kertek végébe is eljut. A szakember hangsúlyozta: Gyula külterületein is járnak majd az autók.

Az is elmondta, hogy csak az egyik módszer esetében képződik látványos „köd”, a másiknál a porlasztott irtószer nem lesz látható. 

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)