Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyénre szabott edzésekkel készülnek a folytatásra a fürdővárosi harcosok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • L. B.SPORT • 2020. április 20. 16:00
Egyénre szabott edzésekkel készülnek a folytatásra a fürdővárosi harcosok
Lechner Zsolt: a gyulai küzdősportolók felkészülve várják a korlátozások enyhítését

A koronavírus-járvány miatt a kormány rendkívüli intézkedéseket hozott, a sporteseményeket is érintik ezek a változások: a küzdősportok szerelmesei sem mozoghatnak egyelőre együtt.

képünk egy korábbi rendezvényen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Ahogy azt Lechner Zsolt vezetőedző elmondta, a klub igazolt és hobbista tagjai is egyénileg készülnek, hiszen az irányított edzésekre továbbra sincs lehetőség. A küzdősport szerelmesei most a kondíció megtartását és az izomfejlesztést helyezik előtérbe. Ehhez az egyesület edzéstervet készített a tagjainak.

– Nagyon fontos a sportolóink számára, hogy edzésben maradjanak, hiszen itt mindenki a testmozgás rabja. Reggelente futni járunk, igaz, igyekszünk külön időpontokban megtenni ezt, délután pedig erő- és izomfejlesztő edzésekkel maradunk formában. A közelmúltban birtokba vett kültéri edzőállványunk remek lehetőséget nyújt a szabad levegőn való gyakorlásra. Ezt a helyet bárki használhatja – tette hozzá a klub elnöke.

Az utcai harc örökös bajnoka kiemelte, az aktív sportolóknak a legnehezebb ebben az időszakban, hiszen szervezetük hozzá van szokva a mindennapi tréningekhez. 

– A versenyzőknek talán az irányított edzések elmaradása okozza a legnagyobb problémát, mivel az edző ebben a sportágban nagyon fontos része felkészülésnek – fejtette ki Lechner Zsolt.

Bimbó Lajos profi ökölvívó hozzátette, hogy a technikai elemek közös gyakorlásának tilalmán túl, az egyéni sportágak képviselőit is mentálisan megviseli a csapattagok hiánya.

– Számunkra, akik időről időre szembe nézünk ellenfeleinkkel, nagyon fontos az edzőtársak jelenléte, hiszen mentálisan tökéletes állapotban mehetünk be a ringbe. Az edzéseken a közös szenvedés, nevetés, egymás cukkolása vagy biztatása mind-mind hozzásegít minket a felkészüléshez – ismertette az egykori kisvilágbajnoki kihívó.

Lechner Zsolt aláhúzta, a gyulai küzdősportolók felkészülve várják a korlátozások enyhítését, hiszen több versenyző is ringbe szeretne lépni a nyári és őszi sportgálákon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)